Barca: „Ha egyéni sport lenne, Ibra jobb lenne Messinél”

Vágólapra másolva!
2015.06.28. 22:03
Arrigo Sacchi, az olasz labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya szerint Zlatan Ibrahimovic jobb lenne Lionel Messinél, ha a futball egyéni sportág lenne.

A korábban a Parmát, a Milant és az Atlético Madridot is irányító szakember – aki a 2004–2005-ös szezonban a Real Madrid sportigazgatójaként ténykedett – a korábbi barcelonai csapattársakat vette például, hogy érzékeltesse, hogy a sikereket a csapat éri el, nem pedig az egyéni képességek.

„Ibrahimovic elképesztően nagyszerű játékos, és ha a labdarúgás egyéni sportág lenne, akkor úgy vélem, hogy jobb lenne, mint Messi” – mondta Sacchi a Radio 2 adásában.

„Ez az ő nagyságát jelzi, ugyanakkor a korlátait is, ha nincs meg mellette együttműködés a csapattársakkal, és azok segítsége. Mindig arról beszélünk, hogy mi lenne, ha a futball egyéni sportág lenne, de nem az, és meg kell értenünk, hogy az egész a motorról szól. A motor adja le a teljesítményt. Nem a játékos képességei, hanem a csapat munkája számít” – tette hozzá a 69 éves szakember.

Legfrissebb hírek

Messi, Haaland, Bryant, Ronaldo – velük készül visszavonulására a legendás pankrátor

Egyéb egyéni
Tegnap, 10:06

„Csak a jó dolgok maradtak meg” – Lionel Messi az utolsó hazai vb-selejtezője után

Minden más foci
2025.09.05. 10:13

Színházból érkezik utolsó hazai vb-selejtezőjére Lionel Messi

Foci vb 2026
2025.09.04. 07:01

Botrányba fulladt a Ligák Kupája fináléja, Messiék lemaradtak a trófeáról

Minden más foci
2025.09.01. 08:24

Luis Suárez: Messivel együtt szeretnék visszavonulni

Minden más foci
2025.08.20. 12:15

Messi remekelt, Gazdag lesgólig jutott, Sallóiék megint kikaptak az MLS-ben

Minden más foci
2025.08.17. 07:47

Messi megkapta a hosszabbítási ajánlatát és rögtön meg is sérült – a 11. percben le kellett cserélni

Minden más foci
2025.08.03. 10:05

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
2025.08.02. 10:05
Ezek is érdekelhetik