Real Madrid: vasárnap jelentik be Ancelotti távozását - sajtóhír

Vágólapra másolva!
2015.05.21. 21:12
null
Ancelotti ügynöke Madridba repült, már csak a felmondási díjon egyezkednek a felek? (Fotó: Action Images)
Az olasz Sky Sports Italia, a spanyol As és a goal.com egybehangzó információi szerint Carlo Ancelotti szerződését még a héten felbontja a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetősége.

Az olaszok és spanyolok úgy tudják, Ernesto Bronzetti, Ancelotti ügynöke csütörtökön a spanyol fővárosba utazott, ahol pénteken az olasz edzővel és Florentino Pérezzel, a blancók elnökével tárgyalóasztalhoz ül, a téma állítólag Ancelotti szerződésének a felbontása lesz.

A 2014–2015-ös idényt trófea nélkül záró edző szerződése 2016 nyarán jár le Madridban, a kontratusban pedig az szerepel, hogy ha a Real idő előtt elküldi, akkor 3.5 millió eurót kell fizetnie – többek között erről is szó esik a Sky szerint péntek este.

A Real Madrid szombaton, 20.30 órakor lép pályára utoljára a szezonban, a hivatalos bejelentés Ancelotti távozásáról vasárnap várható.

Sajtóhírek szerint Florentino Pérez Jürgen Kloppot, Rafa Benítezt, José Mourinhót és a Portót edző Julen Lopeteguit is szívesen látná a blancók kispadján a követező szezonban, míg Ancelotti az AC Milannál köthet ki.

Legfrissebb hírek

A Real Madrid idén sem vesz részt az Aranylabda-gálán – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
8 órája

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 15:58

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

Balhé Mallorcán: felfüggesztette csapatkapitány-helyettesét a baleári klub

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 14:27

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30
Ezek is érdekelhetik