Real: senkiben sem bízik már CR, aki boldogtalan Madridban?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.21. 16:18
null
CR-ben megváltozott valami (Fotó: Reuters)
A Marca értesülései szerint Cristiano Ronaldo nagyon nehezen viseli, hogy trófea nélkül kell zárnia az idényt a Real Madrid labdarúgócsapatával, és közölte a vezetőséggel, változásra van szüksége.

 

Cristiano Ronaldo újabb elképesztő idényt készül lezárni, a blancók portugál extraklasszisa összesen 53 tétmérkőzésen húzta fel a Real Madrid mezét, ezalatt 58-szor talált a hálóba, valamint kiosztott 22 asszisztot is. A Marca azonban állítja, egyéni sikerei már nem boldogítják a madridi hetest, a játékoshoz közel állóktól szerzett információk szerint valami megváltozott benne, ami hosszú folyamat végeredménye.

A madridi sportlap úgy tudja, az egész történet CR 30. születésnapja után kezdődött. A portugált nagyon rosszul érintette, hogy a klub vezetősége nem állt ki teljes mellszélességgel mellette, amikor a média kikezdte, mert az Atlético Madrid elleni, 4–0-ra elveszített bajnoki utáni estén tartotta meg születésnapi buliját.

A februári affért követően állítólag napról napra rosszabb lett CR viszonya a vezetőséggel, sőt lassan már az őt többször is kiosztó csapattársaiba (előbb Pepe, majd Sergio Ramos fogalmazott meg kritikát vele szemben) vetett bizalmát is elveszítette.

A portugál a napokban leült beszélgetni Florentino Pérezzel, és elpanaszolta aggályait, valamint közölte, úgy érzi, így képtelen folytatni, olyan csapatra van szüksége, amellyel mindent megnyerhet.

Bár sajtóhírek szerint a Paris Saint-Germainnél továbbra sem tettek le arról, hogy megszerezzék a transfermarkt.de által 120 millió euróra taksált portugált, a Marca szerint eléggé valószínűtlen az átigazolás.

Cristiano Ronaldo ugyanis elmondta, továbbra is a blancók mezében szeretne futballozni, de a jelenlegi helyzetben egyszerűen nem boldog, változásra van szüksége.

CR, a nyughatatlan (Fotó: Marca)
CR, a nyughatatlan (Fotó: Marca)
Legfrissebb hírek

Courtois sérüléssel bajlódik, lemarad a belga válogatott júniusi mérkőzéseiről

Spanyol labdarúgás
17 perce

A Real Madrid bejelentette Alexander-Arnold érkezését – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.30. 12:27

A Crystal Palace a csali, a Botafogo a célpont – ez lehet Cristiano Ronaldo jövője?

Minden más foci
2025.05.28. 14:22

A Cristiano Ronaldo-hatás: aranytojást tojó tyúk az aranybányában – a szaúdi futball, 2. rész

Képes Sport
2025.05.28. 12:49

Szerződést hosszabbított Lamine Yamallal a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 20:40

Raúl bejelentette, hogy elhagyja a Real Madridot

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 13:50

„Ez a fejezet lezárult” – Cristiano Ronaldo egy klub-vb-s csapatban folytatja?

Minden más foci
2025.05.27. 06:48

„Úgy érzem, hazatértem” – Xabi Alonso aláírta szerződését a Real Madriddal

Spanyol labdarúgás
2025.05.26. 13:58
Ezek is érdekelhetik