Porto: végleg megvennék a brazilt, de a Real közbeszólhat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.29. 08:33
A portugál élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban második helyen végző Porto hivatalos közleményben jelezte, hogy opciós jogát kihasználva megvásárolná Casemirót, a Real Madrid brazil középpályását. A portói gárda erről a spanyol együttest is értesítette.

A 23 éves brazil válogatott Casemiro a 2014–2015-ös szezont kölcsönben a Portónál töltötte, 41 tétmérkőzésen játszott, és négy gólt szerzett.

A Porto honlapján megjelent közleményben az áll, a klub 15 millióért végleg megszerezheti Casemirót a Real Madriddal kötött szerződésben szereplő opciónak köszönhetően, és szeretne is élni a lehetőséggel.

A Bajnokok Ligájában a negyeddöntőig menetelő csapat jelezte a Madridnak vételi szándékait, de a megállapodásban az is szerepel, hogy a blancók nemet mondhatnak a Porto tizenötmilliós ajánlatára – például, ha a leendő új vezetőedző számol a brazil játékossal, vagy más klub több pénzt kínál érte.

Legfrissebb hírek

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

Balhé Mallorcán: felfüggesztette csapatkapitány-helyettesét a baleári klub

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 14:27

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Gólt kapott a 94. percben, így már nem százszázalékos a Villarreal

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 21:20
Ezek is érdekelhetik