Barcelona: Xavi távozik, Katarban folytatja - hivatalos

Vágólapra másolva!
2015.05.21. 13:26
null
Xavi tizenhét évet játszott a Barcelona első csapatában (Fotó: Reuters)
A Barcelona világ- és Európa-bajnok középpályása, Xavi csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a szezon végén távozik nevelőegyesületétől, és a katari al-Szaddban folytatja pályafutását.

Bejelentem, hogy elhagyom a Barcelonát. Nem volt könnyű döntés, de elhatározásom végleges. Elérkezettnek láttam az időt, hogy továbbálljak. Az al-Szaddban folytatom a pályafutásomat, kettő plusz egy évre írtam alá. A katari csapatnál edzőként és sportigazgatóként is sokat tanulhatok" – szögezte le Xavi.

A Barcelona a közelmúltban 2018-ig szóló hosszabbítási ajánlatot tett, de már meghoztam a végleges döntést. Tavaly nyáron is közel álltam hozzá, hogy távozzak, ám akkor elhamarkodott döntést hoztam, miután a Barcában és a spanyol válogatottban is csalódás ért. Örülök, hogy végül maradtam, bár furcsa volt megszoknom, hogy kiszorultam a kezdőcsapatból" – tette hozzá a középpályás, aki 41 alkalommal lépett pályára a mostani szezonban a Barcelonában, ebből 21-szer csereként.

XAVI MÉG KÉT TRÓFEÁT NYERHET A BARCELONÁVAL
A világ- és kétszeres Európa-bajnok Xavi háromszor nyerte meg a Bajnokok Ligáját a katalán együttessel, a spanyol bajnokságban pedig – az aktuális sikert is beleszámítva – nyolc alkalommal végzett az élen. Még két trófea elhódítására van lehetősége a Barcelonával, amely május 30-án az Athletic Bilbaóval találkozik a spanyol Király-kupa fináléjában, míg június 6-án a Juventus ellen lép pályára a BL-döntőben.

„Katarban izgalmas kihívás vár rám, de alapvető célom, hogy egyszer visszatérjek Barcelonába. Akár edzőként, akár sportigazgatóként, mindegy, itt van az otthonom. Harmincöt éves vagyok, huszonöt esztendeje a Barcelona alkalmazásában állok, elérkezettnek láttam az időt a váltásra. Remélem, szombaton nagy bulit csapunk, alig várom, hogy magasba emelhessem a bajnoki trófeát. A szurkolók hihetetlenül bántak velem, szeretnék tőlük elbúcsúzni" – utalt a Deportivo elleni bajnokira Xavi.

„Még mindig nem értem el mesterhármast, és ollózós gólt sem szereztem. De van időm, három meccs még hátravan...” – mosolygott Xavi, aki eddig 764 hivatalos meccsen öltötte magára a gránátvörös-kék mezt.

„Néhány csapattársam már ismerte az álláspontomat, de hivatalosan ma tudattam a döntést a játékosokkal és az edzővel. A ligát már megnyertük, két döntő pedig még vár ránk. A forgatókönyv tökéletes, mintha nekem találták volna ki. A Barcánál eltöltött időszaknál tökéletesebbet el sem tudtam volna képzelni" – folytatta a Barcelona ikonja.

„Nem lesz könnyű másik csapat mezében pályára lépnem, hiszen tízéves korom óta a Barcelona szerelését viselem, de már csak három meccsen maradt. Édesanyámnak nem is mertem elmondani, hogy a klub hosszabbítani akar velem, mert még nálam is nagyobb szurkolója a csapatnak. Messi, Iniesta, Busquets, Pedro és minden barátom hiányozni fog, de ilyen az élet" – zárta mondandóját Xavi.

VÁLOGATÁS XAVI LEGEMLÉKEZETESEBB MEGMOZDULÁSAIBÓL

Legfrissebb hírek

Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

Spanyol labdarúgás
5 órája

Gyökeres mindenben megegyezett az Arsenallal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.07.06. 15:43

Barcelonában megsértődtek, és bezárták a kapukat Nico Williams előtt – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 18:51

Erre ki számított? Nico Williams 2035-ig szerződést hosszabbított

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 11:08

Gyökeres változás a fine art helyett: ez lesz az Arsenal éve?

Angol labdarúgás
2025.07.03. 17:45

A Chelsea bejelentette a Brighton braziljának megszerzését

Angol labdarúgás
2025.07.02. 15:21

A Liverpool bejelentette, a Leverkusenhez igazol a középhátvéd

Angol labdarúgás
2025.07.02. 11:17

Kepa Arrizabalaga az Arsenalhoz szerződött – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.01. 16:27
Ezek is érdekelhetik