PSG: „Talán…” - a támadó már beszélt ügynökével a Realról

Vágólapra másolva!
2015.04.08. 14:28
Javier Pastore a Real Madridban? Nem elképzelhetetlen, legalábbis a Paris Saint-Germain futballistája szerint, aki már beszélt is az ügynökével a blancókról…

Pastore nem kirobbanthatatlan Laurent Blanc csapatából, ám eddig biztos pontnak tűnt az argentin a PSG-ben. A 25 esztendős cselgép szerződése 2016-ban jár le, és mint kiderült, könnyen lehet, hogy nem hosszabbít.

„Egyelőre nyugodt vagyok, ám azt elismerem, hogy a szerződéshosszabbításommal kapcsolatos tárgyalások megszakadtak. Nem tudom, beszélünk-e még a folytatásról…” – mondta a Mundo Deportivónak Pastore, aki az egyik lehetséges érdeklődőről is szót ejtett.

„Carlo Ancelotti jól ismer, és régóta rajtam tartja a szemét, akkor is megpróbált átigazolni, mikor a Chelsea-t irányította. Talán most is tesz egy ajánlatot. Az ügynökömmel már beszéltem a Real Madridról, ám egyelőre semmi konkrétum sincs az ügyben” – tette hozzá az argentin.

Pastore a 2014–2015-ös idényben 27 bajnokin lépett pályára a Ligue 1-ben, ezalatt három gólt szerzett, és nyolc asszisztot osztott ki. Piaci értékét a mértékadó transfermarkt.de 20 millió euróra becsüli.

Legfrissebb hírek

Sallai Roland csapattársa lehet Gianluigi Donnarumma – sajtóhír

Francia labdarúgás
2025.07.26. 18:13

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Matheus Saldanha: Mintha egy filmben szerepelnék!

Minden más foci
2025.07.15. 10:11

Csodás érzés nyerni, pláne, hogy előzetesen senki sem hitt bennünk – Cole Palmer

Klub-vb
2025.07.14. 00:12

Hármat rúgott a PSG-nek, a Chelsea lett a klubvilágbajnok!

Klub-vb
2025.07.13. 23:19

Elbúcsúzott egy lipcsei legenda, Hamburgban folytatja

Német labdarúgás
2025.07.13. 20:42
Ezek is érdekelhetik