Barca: ismét téma a Bayern világbajnokának megszerzése

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.07. 12:37
null
Jérome Boateng szereli David Villát a 2013-as Barca–Bayern BL-elődöntőben (Fotó: Reuters)
Továbbra is napirenden van Jérome Boateng szerződtetése a Barcelonánál: a Bayern München német világbajnok labdarúgóját már idén nyáron magához kötné az átigazolásokból ideiglenesen kizárt katalán egyesület, amely 2016 nyaráig kölcsönadná a védőt a bajoroknak.

 

Amint arról korábban már beszámoltunk: tavaly nyáron a Barca megkörnyékezte a védelem közepén és szélén egyaránt bevethető, 26 éves futballistát. Az üzlet azonban két okból nem köttetett meg: a klubok sem tudtak megegyezni egymással, ami viszont ennél sokkal lényegesebb, hogy az érintett játékos sem akart váltani.

A Marca arról számolt be, hogy a Bayern 39 millió eurót kért a védőért, a Barca 35 millió eurót ajánlott, ami azért nem egy áthidalhatatlan különbség. Ha van fogadókészség a játékosban, ami ebben az esetben hiányzott.

„Hízelgő, hogy egy ekkora klub, mint a Barcelona engem akar, de visszautasítottam az ajánlatát. A futballvilág sokat változott az utóbbi években, csak azért mert Bajnokok Ligáját akarsz nyerni, még nem kell a gránátvörös-kékekhez szerződnöd. A Bayern a világ legjobb klubjai között van, egy német játékos ennél nem is lehetne megfelelőbb helyen. Remélem, innen vonulhatok vissza” – mondta egy hónappal ezelőtt a barcelonai ajánlatról Jérome Boateng a Bildnek.

Amúgy az öt évre szóló szerződés első évében bruttó 3.5 millió eurót keresett volna Jérome Boateng a katalánoknál, amely minden évben automatikusan félmillióval nőtt volna.

A német bekk szerződése 2018-ban jár le a Bundesliga címvédőjénél, aktuális listavezetőjénél, piaci értékét a transfermarkt.de 40 millió euróra becsüli.

Legfrissebb hírek

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
6 órája

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 15:58

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

Csak igazolt egy csatárt a Bayern München, csak eladta Woltemadét a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.09.02. 19:36

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36
Ezek is érdekelhetik