Real: az el Clásicón Ancelotti állása a tét, irány Manchester?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.12. 12:11
Spanyol sajtóhírek szerint már nem érezheti magát biztonságban Carlo Ancelotti a Real Madrid labdarúgócsapatának kispadján, az olasz ugyanis most ultimátumot kapott a blancók vezetőségétől.

Ancelotti remekül kezdte a szezont a Real Madriddal, a csapat szárnyalt a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is, mindenki elégedett volt.

CASILLASÉK TÁMOGATJÁK ANCELOTTIT
Carlo Ancelotti szakított eddigi szokásával, és szerdán, a Schalke elleni BL-meccs utáni napon edzést tartott a Real Madrid játékosainak. Korábban a BL-találkozók után pihenőnapot kaptak Cristiano Ronaldóék.
A tréning előtt Ancelotti, a csapatkapitány Iker Casillas és helyettesei megbeszélést tartottak. Az egyeztetésen a futballisták támogatásukról biztosították az olasz trénert, s jelezték, ők a felelősök az utóbbi hetek gyenge szerepléséért. Ugyanakkor a teljes keret maximálisan elkötelezett a helyzet megoldása mellett.

Az utóbbi hetekben azonban láthatóan feszülten futballozik a királyi gárda, amely a Primera Divisiónban már csak a második a Barcelona mögött, a BL-ből pedig hajszál híján kiesett a Schalke elleni visszavágón a nyolcaddöntőben.

A madridi ügyekben mindig jól értesült Marca úgy tudja, kezd betelni a pohár a vezetőségnél is, amely most ultimátumot adott Carlo Ancelottinak.

A spanyolok úgy tudják, az el Clásico lesz a vízválasztó: ha a március 22-ei, Barcelona elleni bajnokin nem győztesként hagyja el a pályát a Real, az olasz mester szerződését felmondják a fővárosban.

Ha a Marca értesülései valóban igaznak bizonyulnak, a Real Madrid pedig vereséget szenved a Camp Nouban, Ancelotti akkor sem marad munka nélkül, a spanyolok szerint ugyanis a Manchester City, valamint a Manchester United is lecsapna az olaszra, ha újra „szabadügynök” lesz.

Legfrissebb hírek

F1-es mérnökkel forradalmasítanák az adatfeldolgozást az MU-nál – sajtóhír

Angol labdarúgás
7 órája

Barnes duplázott, a Newcastle néggyel küldte haza a Manchester Unitedet

Angol labdarúgás
23 órája

Amorim: Onana? Én többet hibáztam az elmúlt hónapokban, mint a játékosok

Európa-liga
2025.04.11. 08:32

Matics beszólt Onanának, miután az MU kapusa azt mondta, hogy csapata „sokkal jobb a Lyonnál”

Európa-liga
2025.04.09. 16:36

Declan Rice: Eredetileg beadást terveztünk

Bajnokok Ligája
2025.04.09. 00:06

Ancelotti után Mourinho is jelölt a brazil kapitányi posztra – sajtóhír

Minden más foci
2025.04.08. 17:30

Ancelotti a rutinra szavaz, Modric és Alaba is kezdő az Arsenal ellen

Bajnokok Ligája
2025.04.08. 13:54

„Teljes katasztrófa!” – a manchesteri legendáknak csalódást okozott a derbi

Angol labdarúgás
2025.04.07. 10:03
Ezek is érdekelhetik