Márciusban eddig nem megy: Bilbaóban pont nélkül maradt a Real

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.07. 17:58
null
Marcelo nem véletlenül fogja a fejét, az elmúlt hetekben igencsak szenvedős a Real játéka (Fotó: Action Images)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Primera División) 26. fordulójában az Athletic Bilbao hazai pályán Aritz Aduriz fejesével 1–0-ra legyőzte a Real Madridot.

Már a mérkőzés elején látszott, hogy nem lesz fáklyás menet a mai találkozó a Real számára, bár Carvajal visszakészítése után Benzema így is előnyhöz juttathatta volna csapatát az első negyedóra végén.

A 26. percben némiképp váratlanul megszerezte a vezetést a házigazda, Rico betekert labdája után Aduriz 37. – más források szerint 38. – élvonalbeli fejes gólját szerezte meg, gyönyörűen bólintott a bal felsőbe (1–0).



Az első félidőben az egész királyi gárda szenvedősen játszott, még az egyébként nagyszerű formában szereplő Iscónak sem ment, míg Benzema elöl rendre körülményesnek bizonyult.

A Real számára nem sok jóval kecsegtetett a félidei hátrány, eddig ugyanis csak egyszer nyert ennek ellenére Bilbaóban bajnokit, négy döntetlen és 28 vereség mellett…

A fordulást követően egy „másik” Real jött ki a pályára, kis túlzással hat perc alatt többet tett, mint előtte egy félidő alatt. Előbb Ronaldo beadása után Benzema elől mentettek ziccerben, majd Bale centerezése után Ronaldo elől, végül a portugál klasszis távoli lövése kerülte el jócskán a bilbaói kaput.

A szinte csak kontrákra berendezkedő hazaiak Inaki Williams és Aduriz távoli lövéseivel mutattak életjeleket, kevés veszéllyel, míg a túloldalon Isco távoli lövéseinél előbb Iraizoz védett, majd a védők blokkoltak.

A hajrában mindkét oldalon munkába állították a jobb oldali lécet is, igaz, Aduriz fejesénél Casillas rajta volt a labdán, Bale jó 50 méteres tekerésénél viszont Iraizoz hálát adhatott az égieknek.

Újabb találat nem esett, a Bilbao így sorozatban harmadik bajnoki mérkőzését is megnyerte – ráadásul kapott gól nélkül! –, a Real Madrid pedig márciusban eddig két meccsen egy pontnál jár.

SPANYOLORSZÁG, PRIMERA DIVISIÓN
26. FORDULÓ

Athletic Bilbao–Real Madrid 1–0 (Aduriz 26.)


AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 26 20 1 5 75–24 +51 61
2. Barcelona 25 19 2 4 70–15 +55 59
3. Atlético Madrid 25 17 3 5 50–22 +28 54
4. Valencia 25 16 5 4 45–21 +24 53
5. Sevilla 26 15 4 7 46–33 +13 49
6. Villarreal 25 13 6 6 39–23 +16 45
7. Málaga 26 12 5 9 29–30 –1 41
8. Athletic Bilbao 26 9 6 11 23–31 –8 33
9. Celta Vigo 25 8 8 9 26–25 +1 32
10. Espanyol 25 9 5 11 32–36 –4 32
11. Rayo Vallecano 25 9 2 14 28–43 –15 29
12. Real Sociedad 25 6 9 10 28–36 –8 27
13. Eibar 26 7 6 13 26–36 –10 27
14. Elche 26 7 6 13 23–45 –22 27
15. Getafe 25 7 5 13 22–35 –13 26
16. Deportivo La Coruna 26 6 7 13 23–42 –19 25
17. Levante 26 6 7 13 23–49 –26 25
18. Almería 26 6 6 14 22–40 –18 24
19. Granada 26 4 10 12 17–40 –23 22
20. Córdoba 25 3 9 13 18–39 –21 18


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik