Barca: Xavi aláírt új klubjához, évi 3 milliárdért - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.26. 16:45
null
Balra nézek, jobbra passzolok – Xavi a következő idénytől Katarban osztogathat (Fotó: AFP)
Az As információja szerint a jelenleg még a Barcelona labdarúgócsapatát erősítő Xavi aláírt új klubjához, a katari al-Szaddhoz, amelynél a következő idénytől évi 10 millió euró lesz a fizetése.

 

Xavi távozásáról már tavaly is sokat pletykáltak, de a világ- és Európa-bajnok középpályás végül maradt a Barcelonában. Idén nyáron azonban már elhagyja pályafutása eddigi egyetlen klubját, az As pedig azt is tudni véli, hogy a katari al-Szaddnál folytatja. A madridi székhelyű lap szerint Xavi már alá is írta a szerződését az arab csapathoz, amelyhez három évre kötelezte el magát, plusz egy esztendőre szóló opcióval.

A 35 éves középpályás állítólag idényenként 10 millió eurót (kb. 3 milliárd forint) keres majd. Az aktív játék mellett tanácsadóként dolgozik majd az Aspire-akadémián, amely a 2022-es katari világbajnokságra nevel játékosokat a házigazda válogatottnak.

Nem Xavi lenne az első híres spanyol futballista az al-Szadd alkalmazásában, hiszen Raúl, a Real Madrid ikonja is a katari klubot szolgálta 2012 és 2014 között.

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Real Madrid: világrekord költségvetés, világverő csapat?

Spanyol labdarúgás
2025.07.25. 11:01

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Legkorábban 2026-ban térhet vissza a Barcelona a Camp Nouba

Spanyol labdarúgás
2025.07.22. 13:43

Futsal: Veszprémből érkezik a Barcelona új edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.07.22. 12:17
Ezek is érdekelhetik