Barcelona: Dániában nyitna futballakadémiát a klub

Vágólapra másolva!
2015.03.26. 18:17
Dániában tervez futballakadémiát létrehozni az FC Barcelona.

A csütörtöki bejelentésen Allan Simonsen, a katalán klub történetének első dán játékosa beszélt arról, hogy ez hatalmas lehetőség azoknak a fiataloknak, akik teljesen más futballfilozófiával szeretnének megismerkedni.

A Barcelona elképzelései ugyanakkor meglepték a Dán Labdarúgó-szövetséget (DBU), mert eddig hivatalosan nem értesült a tervről, noha az alapításhoz és a működtetéshez szükséges a beleegyezése.

Steen Jörgensen, a DBU utánpótlásért felelős vezetője például aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy túl korán versengés indulhat a profi akadémiák között, ami nem feltétlenül tenne jót a profi karrierről álmodó fiatal futballistáknak.

A Barcelona részéről Xevi Marcé, a klub utánpótlásért felelős intézetének (FCB Escola) igazgatója igyekezett megnyugtatni a kétkedőket, mondván, csak segíteni szeretnék a dánokat azzal, hogy megismertetik a Barca filozófiáját, és nem akarják „ellopni" a legtehetségesebb játékosokat.

Legfrissebb hírek

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30

La Liga: második meccsét is megnyerte az Athletic Bilbao, ismét kikapott a Sevilla

Spanyol labdarúgás
2025.08.25. 23:38

Mbappé duplája után még Vinícius is betalált, simán nyert a Real Madrid az újonc ellen

Spanyol labdarúgás
2025.08.24. 23:29

„Rendesen el kellene magyarázniuk a szabályt...” – Pedri az el Clásicón elmaradt tizenegyessel érvelt

Spanyol labdarúgás
2025.08.24. 09:04
Ezek is érdekelhetik