Barca: sokkoló játékoscserére készülnek a katalánok?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.11. 18:22
null
A Barcelona Pedrót adná az MU-nak Ángel Di Maríáért cserébe (Fotó: http://m.cdn.blog.hu)
A madridi As szerint a Primera Divisiónban szereplő Barcelona szeretné megszerezni a Manchester United sztárját, az argentin Ángel Di Maríát, cserébe pedig a 27 éves spanyol világbajnok Pedrót adná oda a szigetországi klubnak.

 

Louis van Gaalnak, az MU menedzserének állítólag az Arsenallal szemben hétfőn 2–1-re elveszített FA-kupa-negyeddöntő volt az utolsó csepp a pohárban a 27 éves játékos gyenge formáját illetően – bár adott egy gólpasszt Wayne Rooneynak –, és nem gördítene akadályt Di María távozása elé.

A szintén 27 esztendős Pedro a kevés játéklehetőség miatt távozna a Barcelonától. Van Gaal szívesen látná csapatában a világbajnok támadót, emiatt kerülhet képbe a távozófélben lévő Di María.

Mint ismert, a katalánok leghamarabb 2016-ban igazolhatnak új játékost, miután a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) 2014-ben két átigazolási időszakból kizárta őket, ám angol lapok szerint a Barcelona ennek ellenére is megpróbálja tető alá hozni a transzfert.

Azt nem tudni, hogyan szeretnék a katalánok megvalósítani az üzletet.

A Radio Marca is szolgált egy, a Barcelonával kapcsolatos átigazolási információval: értesüléseik szerint Dani Alves tárgyalásai véget értek a PSG-vel, a brazil jobbhátvéd hét szezon után elhagyja a Barcát és a francia klubhoz igazol. Dani Alves a Radio Marca szerint hároméves szerződést köt a brazil válogatott játékosok sorát alkalmazó párizsiakkal.

A 31 éves brazil hátvéd szerződése lejár a nyáron, a Bosman-szabály kihasználásával szabadon átigazolhat – a tavaszi szezonban pedig már tárgyalhat az érdeklődőkkel klubja engedélye nélkül is.

Legfrissebb hírek

Karnyújtásnyira a bajnoki címtől: őrült, hétgólos meccsen győzte le ismét a Barcelona a Real Madridot

Spanyol labdarúgás
5 órája

Premier League: kikapott a Man. United és a Spurs – jelenleg a két legrosszabb bennmaradó az El két döntőse!

Angol labdarúgás
6 órája

Három pontnál is többet érhet a Barcának a Real legyőzése

Spanyol labdarúgás
12 órája

Yaakobishvili Áron meghosszabbította szerződését a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.09. 20:34

A Manchester United hazai pályán négy gólt szerzett és könnyedén jutott be az El-döntőbe

Európa-liga
2025.05.08. 23:00

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 19:48

Az El-győzelem sem mentheti meg Postecoglout – Pallister

Európa-liga
2025.05.08. 14:43

Rutinos játékvezető bíráskodik a vasárnapi El Clásicón

Spanyol labdarúgás
2025.05.08. 11:13
Ezek is érdekelhetik