Real: „Mourinho nem bírta, Ancelotti helye sem biztos”

Vágólapra másolva!
2015.02.20. 14:50
Ramón Calderón, a Real Madrid labdarúgócsapatának korábbi elnöke szerint José Morinho egyszerűen nem bírta elviselni a nyomást, amely egy olyan együttes vezetésével jár, mint a Real.

A Special One 2010-ben Manuel Pellegrinitől vette át a blancókat, és bár Madridban nagy reményeket fűztek a korábban a Portóval, a Chelsea-vel, valamint az Interrel egyaránt szárnyaló edzőhöz, a bajnoki cím, a Király-kupa-siker, valamint a spanyol Szuperkupa elhódítása kevésnek bizonyult, így a portugálnak három év után távoznia kellett.

„Nagyon, nagyon nehéz a Real Madrid vezetőedzőjének lenni. José Mourinho esete a legjobb példa erre, remek edző, mindent átélt már, de ő sem bírta a madridi állással járó nyomást” – mondta Ramón Calderón a BBC World Service-nek.

„Mourinhóval rengeteg gond volt, a balhéi után távoznia kellett, de itt egyik edző sem érezheti biztonságban magát. Carlo Ancelotti nagyszerűen teljesít, minden szép és jó, azonban könnyen lehet, hogy hamarosan őt is lecserélik. Hallottam, hogy a Real szívesen látná Joachim Löwöt a kispadon, erről azonban egyelőre nem érdemes beszélni. A következő öt hónapban minden kiderül...” – tette hozzá a blancók korábbi elnöke.

Legfrissebb hírek

Egy év börtönbüntetést kapott Carlo Ancelotti

Spanyol labdarúgás
2025.07.09. 16:33

Barcelonában megsértődtek, és bezárták a kapukat Nico Williams előtt – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 18:51

Októberben és májusban el Clásico – megvan a La Liga menetrendje

Spanyol labdarúgás
2025.07.01. 22:54

Az FC Barcelona kész kifizetni Nico Williams kivásárlási árát

Spanyol labdarúgás
2025.06.28. 18:42

Brazília: Ancelotti központi szerepet szán Neymarnak a vb-n

Foci vb 2026
2025.06.27. 11:49

Raúlhoz hasonlította a Real Madrid új csatártehetségét Xabi Alonso

Klub-vb
2025.06.27. 07:01

La Liga: kirúgták a spanyol bírói testület két fejesét

Spanyol labdarúgás
2025.06.26. 13:54

Az Athletic Bilbao a ligánál panaszkodik az FC Barcelonára, Laporta nem érti a helyzetet

Spanyol labdarúgás
2025.06.25. 22:29
Ezek is érdekelhetik