Barcelona: a Pool és az Arsenal kiszemeltje a Ligue 1-be tart?

Vágólapra másolva!
2015.01.22. 16:19
Angol sajtóhírek szerint a többek között a Liverpool, valamint az Arsenal által is figyelt Martín Montoya a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő Marseille-hez írhat alá napokon belül.

Amint arról beszámoltunk, a 23 éves védő ügynöke, Juan de Dios Carrasco decemberben találkozott Andoni Zubizarreta sportigazgatóval, és közölte, a játékos érdekei azt kívánják, hogy januárban eladják.Amint arról beszámoltunk, a 23 éves védő ügynöke, Juan de Dios Carrasco decemberben találkozott Andoni Zubizarreta sportigazgatóval, és közölte, a játékos érdekei azt kívánják, hogy januárban eladják.

A szerződését 2014 márciusában 2018-ig meghosszabbító Montoya iránt korábban a Leverkusen, az Inter, a Milan, az utóbbi hetekben pedig a Liverpool, valamint az Arsenal érdeklődött, ám úgy tűnik, a védő inkább Franciaországba vágyik.

A talkSPORT beszámolója szerint az angol kérőknek nemet mondó Montoya a Marseille ajánlatára bólint rá a napokban.

A transfermarkt.de által 12 millió euróra értékelt, 23 esztendős bekk a 2014–2015-ös idényben összesen három találkozón kapott lehetőséget a La Ligában a gránátvörös-kékek mezében.

Legfrissebb hírek

Fordított a Barcelona a Real Sociedad ellen

Spanyol labdarúgás
7 órája

A fejes gólok meccse volt – az Arsenal drámai végjáték után nyert a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
8 órája

„Szembesültem vele, hogy azért még hosszú az út” – Pécsi Ármin a liverpooli tapasztalatokról

Angol labdarúgás
2025.09.27. 11:03

Hetekre kidőlt a Barcelona két kulcsembere, nem játszanak a PSG ellen

Spanyol labdarúgás
2025.09.26. 16:16

Lamine Yamal visszatért a pályára – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.26. 15:40

Súlyosan megsérült a pályán, 21 évesen elhunyt az Arsenal korábbi akadémistája

Angol labdarúgás
2025.09.25. 21:44

Dupla Tízes: legendás csata vár ránk az FC Barcelona és a Real Madrid között?

Spanyol labdarúgás
2025.09.25. 12:17

A Manchester City, a Newcastle, a Tottenham és az Arsenal is továbbjutott a Ligakupában

Angol labdarúgás
2025.09.24. 22:51
Ezek is érdekelhetik