Spanyolország: közös Del Bosque és a szövetség célja

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.12.24. 16:02
Vicente del Bosque, a spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya „pozitív érzésekkel” várja 2015-öt azok után, hogy idén nyáron kudarcot vallott csapatával a brazíliai világbajnokságon.

A nemzeti együttes címvédőként érkezett a vb-re, ám dicstelenül távozott, mivel az alapszakaszban kikapott a holland és a chilei válogatottól is, és nem jutott tovább csoportjából. Az idei Európa-bajnoki selejtezőkön is akadt botlása a spanyol csapatnak, amely alulmaradt az idén mind a négy meccsét megnyerő szlovák csapattal szemben, s mögötte 9 ponttal csak második a C jelű kvalifikációs csoportban.

Del Bosque, aki az elmúlt esztendőkben a világbajnoki cím mellé Európa-bajnoki elsőséget is begyűjtött a válogatottal, 2014-ben azzal is jelentősen rontott korábbi kitűnő mérlegén, hogy a válogatott barátságos mérkőzésen kikapott a franciáktól és a németektől egyaránt.

A balsikerek ellenére a szövetség által kapitányi tisztében megerősített, 64 éves szakvezető bizakodva tekint 2015-re:

„A szövetséggel egy oldalon állunk, ahogyan közös a célunk is: visszatérni a korábbi eredményes útra, s kijutni a 2016-os Európa-bajnokságra” – mondta.

 

Legfrissebb hírek

Női labdarúgó Eb: taktikus futballal verték meg a belgákat az olaszok

Minden más foci
2025.07.03. 20:00

A magyarokat búcsúztató hollandok nyertek a nőknél a 3x3-as kosárlabda-vb-n

Kosárlabda
2025.06.30. 08:56

Az Eb előtt vírusos agyhártyagyulladással került kórházba a kétszeres aranylabdás

Minden más foci
2025.06.28. 13:21

Huszonegy gólt nem kaphatunk, ez nagyok sok! – Vismeg Zsombor igencsak önkritikusan értékelt

Vízilabda
2025.06.28. 09:48

38 gólos meccsen vereség a spanyoloktól a Benu-kupán

Vízilabda
2025.06.27. 21:20

U19-es Eb: parádéztak a spanyolok, továbbjutottak a házigazdák

Minden más foci
2025.06.19. 21:10

A címvédő Spanyolország győzelmével kezdődött meg az U19-es labdarúgó Eb

Minden más foci
2025.06.13. 19:06

Cristiano Ronaldo: Ha kell, a lábam töröm a válogatottért

Minden más foci
2025.06.09. 08:43
Ezek is érdekelhetik