Real Madrid: eladják Bale-t, hogy elcsábíthassák a szélsőt?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.11. 22:35
Sajtóhírek szerint a Real Madrid labdarúgócsapata a téli átigazolási időszakban hajlandó lenne megválni Gareth Bale-től, ha így a blancók meg tudják szerezni a Liverpool angol szélsőjét, Raheem Sterlinget.

Egyre több pletyka jelenik meg a britek által régóta emlegetett Sterling–Real „házasságról”. Persze nem véletlenül került elő újra a téma. Amint arról beszámoltunk, a fiatal angol állítólag nemet mondott a szerződéshosszabbításra, és szívesen nézne új csapat után. Amint arról beszámoltunk, a fiatal angol állítólag nemet mondott a szerződéshosszabbításra, és szívesen nézne új csapat után.

A többek között az ibtimes.com-on, valamint az express.co.uk-n is megjelent hír szerint a Real Madrid vezetősége ezt hallva azonnal elkezdett tervezgetni. A királyiak végül úgy döntöttek, a téli átigazolási időszakban elengedik Gareth Bale-t, így felszabadítva egy nagyobb összeget, amelyből az angolnak tetsző szerződést tudnának ajánlani.

Természetesen sem a klubok, sem a játékos nem reagált a sajtóhírre, így nem árt egyelőre kétkedéssel fogadni a pletykákat.

A transfermarkt.de becslése szerint 20 millió euró körüli összegért válthat csapatot Sterling, akinek a szerződése 2017-ben jár le a Liverpoolnál.

Legfrissebb hírek

„Szembesültem vele, hogy azért még hosszú az út” – Pécsi Ármin a liverpooli tapasztalatokról

Angol labdarúgás
2025.09.27. 11:03

Carragher: Arteta folyton behúzza a kéziféket

Angol labdarúgás
2025.09.22. 11:27

A BBC-nél is Szoboszlaié lett az előző hónap legszebb gólja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.09.15. 08:18

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
2025.09.14. 11:31

Ökölvívás: Szeleczki Lilla győzelmével kezdődött a világbajnokság

Ökölvívás
2025.09.04. 13:06

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

Csaknem 4.5 milliárd euró elköltése után így állnak a PL csapatai

Angol labdarúgás
2025.09.02. 19:34

Kiborult a Crystal Palace védője, amiért nem igazolhatott a Liverpoolba

Angol labdarúgás
2025.09.02. 18:46
Ezek is érdekelhetik