La Liga: meccs manipulálásával vádolják a mexikói edzőt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.12.15. 16:59
Az ügyészi vizsgálat szerint a japán labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányaként dolgozó Javier Aguirre is érintett lehet a 2011 májusában játszott Levante–Zaragoza spanyol bajnoki mérkőzés eredményének befolyásolásában.

A találkozót a szezon utolsó játéknapján rendezték, idegenben aratott 2–1-es győzelmével a Zaragoza bent maradt az élvonalban, de a meccset vizsgáló ügyész az összecsapás vizsgálata nyomán arra jutott, hogy az eredményt manipulálták.

A mexikói Aguirre a meccs időpontjában a Zaragoza vezetőedzője volt, de az ügyész szerint mindkét klub játékosai, valamint a zaragozai klub elnöke, Agapito Iglesias is tudott az eredmény befolyásolásáról. A 17-szeres magyar válogatott Pintér Ádám akkor a Zaragoza játékosa volt, de a gyanús mérkőzésen nem lépett pályára.

Az ügyész szerint a Levante futballistái összesen 965 ezer eurót (297 millió forint) kaptak azért, hogy elveszítsék a meccset, kifizetésük pedig úgy történt meg, hogy a Zaragoza előbb a saját játékosainak és stábjának fizetett, ők pedig levették a számláikról a szükséges összegeket, s készpénzben adták át a Levante labdarúgóinak.

Az ügyész az aktát hétfőn benyújtotta egy valenciai bíróságnak, s az illetékes bíró dönt majd arról, hogy indítanak-e eljárást az ügyben.

Legfrissebb hírek

Matías Almeyda személyében egy „trófeamágnes” lett a Sevilla új vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
13 órája

Börtönre ítélték a Vinícius-bábut felakasztó Atlético-fanatikusokat

Spanyol labdarúgás
15 órája

La Liga: előnybe került a Mirandés az osztályozón

Spanyol labdarúgás
2025.06.15. 21:25

Spanyol klub viheti el Kerkez Milos leendő posztriválisát Liverpoolból

Angol labdarúgás
2025.06.14. 16:56

A Barcelonától érkezett védő az Atlético Madridhoz

Spanyol labdarúgás
2025.06.09. 17:47

Real Madrid: megtartotta első edzését Xabi Alonso

Spanyol labdarúgás
2025.06.09. 17:30

Raphinha lett az idény legjobb játékosa a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2025.06.06. 15:48

Klausz Milán visszatér Zalaegerszegre, Gattuso távozott a Hajduk Splittől

Minden más foci
2025.06.05. 09:23
Ezek is érdekelhetik