Barcelona: további jogi lépésekkel fenyegetőzik a klub

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.30. 12:06
null
Josep Bartomeu Barca-elnök további jogi lépéseken töri a fejét (Fotó: Action Images)
Az FC Barcelona a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) mai határozata után – mely elutasította a katalánok fellebbezését, és helybenhagyta a FIFA által kirótt átigazolási embargót 2016-ig – hivatalos közleményben adott hangot elégedetlenségének, és további jogi lépéseket helyezett kilátásba.

A futballklubok számára rendszerint a CAS a „végállomás” a jogi viták során, hiszen a FIFA szabályai értelmében a sportszervezetek nem vihetik polgári peres útra a jogi ügyeket, ha mégis megteszik, akkor a kizárásukat kockáztathatják meg a nemzetközi szövetség versenyrendszeréből. A Barca ennek ellenére hosszú közleménye végén e lépés megtételének lehetőségére tett utalást.

Az FC Barcelona a sportszervezetek tisztelete mellett kifejezi teljes egyet nem értését a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) ma közölt határozatával kapcsolatban, amely helybenhagyja a FIFA által kiszabott büntetést a fiatalkorú, akadémista futballistákra és regisztrációjukra vonatkozó szabályzat megsértésére hivatkozva.

Klubunk nyilvánvalóvá tette a FIFA fegyelmi bizottsága, a fellebbviteli bizottság és a CAS előtt is, hogy teljes mértékben támogatja a fiatalkorúak védelmét, és gondoskodik a fejlődésükről és a képzésükről.

Az egyesület története során példát mutatott a világnak a fiatal futballisták képzésében, iskolázásában és nevelésében. Az FC Barcelona akadémiai struktúrája több száz fiatal játékosnak tette lehetővé, hogy megvalósítsa az álmait, és emberileg is fejlődhessen.

A hibák, amelyeket klubunk elkövethetett és amelyekkel kapcsolatban határoztak a döntéshozók, minden esetben adminisztratív okokból történtek, és nagyrészt a FIFA és a spanyol jog szabályai közti különbségek miatt fordulhattak elő, ezért a Klub meggyőződése volt, hogy helyesen járt el.

Mindezekért az FC Barcelona teljesen aránytalannak tartja a szankciót, amely túlzott büntetés a klubnak az ügy körülményei és történései figyelembe vétele mellett.

E szempontból, amikor a CAS döntésének jogi dokumentumai megérkeznek, klubunk folytatja az akták tanulmányozását, és mérlegeli a további jogi lépések lehetőségeit, többek között a fellebbezést a CAS döntése ellen a Svájci Szövetségi Bíróságnál” – áll a Barcelona közleményében.

Legfrissebb hírek

PSG-uralom a BL-idény álomtizenegyében, az egyéni elismeréseket is párizsiak zsebelték be

Bajnokok Ligája
1 órája

Bundesliga: Tah elmondta, miért nem hagyta ott már tavaly Leverkusent

Német labdarúgás
Tegnap, 18:47

Yaakobishvili Áron: Ha jól teljesítek, idővel felnőttszinten védhetek a Barcában

Légiósok
2025.05.30. 08:36

Jonathan Tah a Bayern Münchennél folytatja – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.29. 09:10

Szerződést hosszabbított Lamine Yamallal a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 20:40

A FIFA 2000 eurós tartozás miatt majdnem kizárta a Lyont több átigazolási időszakból

Francia labdarúgás
2025.05.27. 18:54

Egy gól elég volt a Barca ellen, az Arsenal nyerte meg a női Bajnokok Ligáját

Bajnokok Ligája
2025.05.24. 20:07

Raphinha szerződést hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.22. 20:19
Ezek is érdekelhetik