Barcelona: „Bepakoltam, kész voltam New Yorkba költözni”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.23. 13:06
Xavi, a Barcelona labdarúgócsapatának spanyol középpályása elmondta, a nyári világbajnokság után úgy gondolta, nem maradhat a katalánoknál.

„A vb után a feleségemmel bepakoltuk a bőröndöket, készen álltunk, hogy New Yorkba költözzünk. Aztán az utolsó pillanatban felhívott Josep Maria Bartomeu. Az elnök úr szólt, hogy mielőtt elhagyom Barcelonát, mindenképpen üljek le Luis Enriquével” – mondta Xavi, akit a New York City FC hívott a nyáron.Xavi, akit a New York City FC hívott a nyáron.

„Nem éreztem, hogy a Barcelonának szüksége van rám, ezért úgy döntöttem, távozom. Luis Enrique azonban a beszélgetésünk során biztosított róla, hogy a csapat hasznára lehetek, ezzel pedig meggyőzött, így hosszabbítottam. Most már tudom, hatalmas hiba lett volna az Egyesült Államokba szerződni, itt a helyem" – mondta a sport.es-nek a 34 esztendős spanyol középpályás, akinek 2016 nyarán jár le a megállapodása a gránátvörös-kékeknél.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik