Atlético: Cerci mégis rábólintott a csereügyletre, Torres érkezhet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.27. 14:44
null
Úgy néz ki, Alessio Cerci mégis rábólintott a csereügyletre, és a Milanhoz szerződik (Fotó: Reuters)
A legfrissebb hírek szerint mégis létrejön a Milan és az Atlético Madrid közötti csereügylet, vagyis Fernando Torres és Alessio Cerci klubváltása. A milánói együttes hivatalos televíziós csatornájának szombat délutáni híre szerint az olasz támadó kötélnek állt, és rábólintott a transzferre, ami azt is jelenti egyben, hogy a spanyol csatár – akit január elején a Milan megvesz a Chelsea-től – visszatérhet a nevelőegyesületéhez.

 

A hírek szerint az AC Milan és az Atlético Madrid minden részletben megegyezett: az évek óta csak szenvedő Fernando Torres visszakerülhet nevelőklubjához, cserébe a spanyol futballal nehezen megbarátkozó Alessio Cerci mehet Milánóba. Mindkét játékos kölcsönbe kerülne új klubjához.

A probléma Cercivel volt: a tizenháromszoros olasz válogatott szélső ugyanis meghallotta, hogy az Internazionale is lecsapna rá, ráadásul féléves kölcsönvétel után ki is vásárolná a szerződéséből, ha megfelelő teljesítményt nyújt.

Cercinek a korábbi hírek szerint az Inter ajánlata sokkal jobban tetszett, az Atlético Madrid vezetősége viszont nem nézte jó szemmel, hogy az olasz légiós keresztbe akar tenni a klub terveinek.

Szombat délután aztán az olasz támadó megmásította a döntését, és a Milan hivatalos televíziós csatornájának beszámolója szerint rábólintott a piros-feketék ajánlatára, akik így elengedik Torrest a nevelőegyesületéhez.

Szombat este aztán még egy csavar került a történetbe, a Chelsea ugyanis bejelentette, hogy végleg „megszabadul” Torrestől, akit a Milan megvesz. Az üzletre hivatalosan január 5-én kerül sor, és a Torres-Cerci cserét elvileg nem befolyásolja.

Legfrissebb hírek

Egygólos előnnyel utazik a Real Madrid a visszavágóra

Bajnokok Ligája
2025.03.04. 23:00

Végre itt a tavasz! – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.03.04. 06:59

Serie A: hiába vezetett, a végén kikapott a Milan Bolognában

Olasz labdarúgás
2025.02.27. 22:44

Elhagyhatja a Milant a nyáron a francia légiós

Olasz labdarúgás
2025.02.27. 10:42

Saját magát verte meg a Milan Torinóban; kínkeservesen harcolta ki a győzelmet az Inter

Olasz labdarúgás
2025.02.22. 22:44

BL-legek: a Bruges és a Feyenoord is történelmet ír, gödörben az olaszok

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 09:14

BL: nem csak egyjátékosnyi a különbség a Milan és a Feyenoord között

Bajnokok Ligája
2025.02.18. 11:12

Kiváló mérkőzésen játszott döntetlent a Lazio a Napolival; nehezen nyert otthon a Milan

Olasz labdarúgás
2025.02.15. 22:45
Ezek is érdekelhetik