Real: szétszedik a blancókat? Az MU és az Arsenal lecsaphat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.27. 17:45
Angol sajtóhírek szerint két Premier League-ben szereplő csapattal tárgyalhat a közeljövőben a Real Madrid, miután az Arsenal Iscóért, a Manchester United pedig Raphaël Varane-ért jelentkezett be.

A több angol lap által közölt információ szerint a télen újabb költekezésbe kezdő Manchester United és Arsenal bejelentkezett egy-egy madridi játékosért.

A hónapok óta védőt kereső „vörös ördögök" a blancók fiatal hátvédjét, Raphaël Varane-t nézték ki, és a franciával vinnének némi állandóságot a sérüléshullámtól szenvedő manchesteri védősorba.

A rivális „ágyúsok” előrébb, a középpályán nézelődnek, és a szezonban bombaformában futballozó Iscóra csapnának le. Az Arsenal komolyan gondolja az átigazolást, és januárban 45 millió eurót sem sajnálna a spanyolért – írják a britek.

A transfermarkt.de Varane piaci értékét 25, míg Iscóét 35 millió euróra becsüli, ám ha a Real valóban hajlandó megválni tehetségeitől, vélhetően ennél jóval magasabb összeget kér a játékosokért.

Legfrissebb hírek

Videó: így búcsúztak Diogo Jotától a Premier League első fordulójában

Angol labdarúgás
16 órája

Így reagált Kerkez Milos a PL-álomcsapatba kerülésre

Angol labdarúgás
17 órája

Bajban az Arsenal? Havertz hosszú időre kidőlt – sajtóhír

Angol labdarúgás
17 órája

„Sosem tettünk ilyen ígéretet” – a Newcastle nem engedi el Isakot a Liverpoolhoz

Angol labdarúgás
23 órája

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
2025.08.19. 22:18

Kerkez Milos is bekerült az előző idény PL-csapatába a játékosok szavazatai alapján

Angol labdarúgás
2025.08.19. 21:45

Szavazás: Ön szerint tizenegyest kellett adni a Leedsnek Tarkowski kezezése miatt?

Angol labdarúgás
2025.08.19. 15:07

A Tottenhamé a világ egyik legértékesebb kerete, és hol van még a nyár vége?

Angol labdarúgás
2025.08.19. 11:43
Ezek is érdekelhetik