Real Madrid: Ez a csapat hasonlít a nagy Milanra - Sacchi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.21. 17:28
Arrigo Sacchi, aki a 2004–2005-ös szezonban sportigazgatója volt a Real Madridnak, most elismerően nyilatkozott honfitársáról, a jelenlegi edzőről, Carlo Ancelottiról.

„A Madridnak mindig is helye lesz a szívemben. Rajongója vagyok a játékának" – mondta Arrigo Sacchi az AS-nek.Arrigo Sacchi az AS-nek.

Sacchi 1987 és 1991 között irányította az AC Milant (később még az 1996–97-es szezonra visszatért), amellyel többek között bajnok és kétszeres BEK-győztes lett.

„Egyáltalán nem egyszerű ennyi tehetségből csapatot gyúrni, Carlo kiválóan kezeli a sztárallűröket. Tudnod kell érvényesíteni az akaratod, megértetni a játékosokkal, hogy ha egységes a csapat, akkor lehet igazán egyénileg is fejlődni. Emlékeztet a csapat a nagy Milanra. Technikailag azonban képzettebbek, és ugyan labdavesztés után nem képesek nyomást gyakorolni ellenfelükre, de amikor náluk van, akkor ők irányítják a játékot."

„Emlékszem, volt, hogy a játékosaim biztatták a többieket egy-egy fárasztóbb periódus közben. Mauro Tassotti és Franco Baresi jegyezte meg, hogy minél többet dolgozunk, annál sikeresebbek leszünk. Ahogy egy olasz költő mondta: »megszállottság nélkül nincs művészet«."

„Carlo olyan szerepkört töltött be a csapatomban, mint amilyet jelenleg Kroos a Realban. Maradona mondta róla, hogy edzősködésem alatt megtanult futni. Erre azt feleltem, hogy nem a gyorsaság az erénye, hanem az, hogy olvassa a játékot."

Ancelotti Madridja 11 forduló után vezeti a spanyol bajnokságot, két ponttal megelőzve a Barcelonát.

Legfrissebb hírek

Jude Bellingham túl van a műtéten

Spanyol labdarúgás
2025.07.16. 19:39

Bellinghamet szerdán megműtik, októberig nem számíthat rá a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.07.15. 18:44

Barcelonában megsértődtek, és bezárták a kapukat Nico Williams előtt – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 18:51

Októberben és májusban el Clásico – megvan a La Liga menetrendje

Spanyol labdarúgás
2025.07.01. 22:54

Az FC Barcelona kész kifizetni Nico Williams kivásárlási árát

Spanyol labdarúgás
2025.06.28. 18:42

Raúlhoz hasonlította a Real Madrid új csatártehetségét Xabi Alonso

Klub-vb
2025.06.27. 07:01

La Liga: kirúgták a spanyol bírói testület két fejesét

Spanyol labdarúgás
2025.06.26. 13:54

Az Athletic Bilbao a ligánál panaszkodik az FC Barcelonára, Laporta nem érti a helyzetet

Spanyol labdarúgás
2025.06.25. 22:29
Ezek is érdekelhetik