Real: CR mindent visz, a DVSC-t és az Arsenalt is lenyomta

Vágólapra másolva!
2014.10.27. 08:27
null
Cristiano Ronaldo megállíthatatlan (Fotó: Reuters)
A statisztikák nem hazudnak, még a legelvetemültebb Barcelona-drukkereknek is el kell ismerniük: Cristiano Ronaldo, a Real Madrid portugál klasszisa egészen elképesztő formában futballozik a 2014–2015-ös szezonban. CR ráadásul már nemcsak játékosokat, klubokat is beelőzött…

Amint arról már csapattársai is beszéltek, Cristiano Ronaldo élete formájában játszik. A blancók hetese csak a spanyol élvonalban már 16 találatnál jár az el Clásicón büntetőből szerzett góllal, ezzel pedig nemcsak játékosokat hagyott maga mögött, hanem klubokat is.

Csak egy pár együttest soroljunk fel, amelyeket beelőzött CR a bajnokságban rúgott gólok számát tekintve: Borussia Dortmund (10), Stuttgart (14), Schalke (13), Arsenal (15), Liverpool (13), AS Roma (14), Internazionale (14), – és persze hazánkat sem kifelejtve – Debreceni VSC (14).

A La Gazzetta dello Sport számításai szerint az öt topligát figyelembe véve összesen 81 (!) együttesnél szerzett több gólt a ligában CR. Arról pedig jobb nem beszélni, mi lenne, ha minden sorozatot figyelembe vennénk: a szuperkupákkal és a Bajnokok Ligájával együtt a portugál zseni már 21 találatnál jár a szezonban.

Legfrissebb hírek

„Nem futballista, hanem pénznyomtató” – a FIFA-licences ügynöknő Joao Félixről

Angol labdarúgás
11 órája

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
17 órája

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
2025.07.21. 11:21

A szurkolók megszavazták, Cristiano Ronaldo az idény legjobbja

Minden más foci
2025.07.16. 15:05

Az Al-Naszr új edzője: Ronaldo nélkül nem lennék itt…

Minden más foci
2025.07.15. 09:41

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
2025.07.14. 13:31

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
2025.07.07. 14:34

„Ennek semmi értelme” – Cristiano Ronaldo Diogo Jota haláláról

Minden más foci
2025.07.03. 12:37
Ezek is érdekelhetik