Real: Ancelotti szerint a Real jobb, a Barca motiváltabb most

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.17. 10:57
Carlo Ancelotti, a spanyol Primera Divisiónban szereplő Real Madrid vezetőedzője szerint most jobban játszik csapata, mint tavaly, ugyanakkor elismerte, a Barcelona komolyabb kihívásnak ígérkezik, mint az előző szezonban.

„Sokkal motiváltabbnak tűnik a Barcelona, mint egy éve ilyenkor, és nagyobb kihívásnak ígérkezik – mondta Ancelotti. – Ebben az idényben sokkal inkább tisztában van a csapatom azzal a játékkal, amit szeretném, hogy nyújtson a pályán, igaz, ezt nem mindig látom viszont a mérkőzéseken.”Ancelotti. – Ebben az idényben sokkal inkább tisztában van a csapatom azzal a játékkal, amit szeretném, hogy nyújtson a pályán, igaz, ezt nem mindig látom viszont a mérkőzéseken.”

Az olasz szakember ennek ellenére nem teljesen elégedett együttesével.

„Az egyetlen probléma az, hogy egyelőre túl sok gólt kapunk… A mutatott játékkal azonban elégedett vagyok, az jobb, mint amit tavaly mutattunk. Az elején kicsit nehezen indultunk be, az augusztus nem sikerült túl fényesen, mivel a vébéről visszaérkező játékosaink nem tudtak megfelelően felkészülni.”

„Most már azonban rendben van a csapat, kellően motiváltak a srácok. A Milan játékosaként már sikerült egymás utáni két idényben is európai kupát nyernem. Az előző szezonban végig a Decimáról (a Real tizedik Bajnokok Ligája-győzelme – a szerk.) beszéltünk, és a végén megnyertük. Most jöhet a tizenegyedik…”

Legfrissebb hírek

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 15:58

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

Balhé Mallorcán: felfüggesztette csapatkapitány-helyettesét a baleári klub

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 14:27

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22
Ezek is érdekelhetik