Barca: Suárez szerződését és karrierjét is veszélyben érezte

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.10.20. 16:18
Luis Suárez kevesebb mint egy héttel barcelonai bemutatkozása előtt bevallotta, hogy néhány hónappal ezelőtt attól félt, az FC Barcelona nem fogja szerződtetni őt. Mi több, úgy érezte, karrierje is véget érhet, amiért a júniusi labdarúgó-világbajnokságon megharapta Giorgio Chiellinit.

Az uruguayi csatár hétfőn beszélt arról, hogy az olaszok elleni vb-mérkőzésen történt botrányos megmozdulását követően elbújt a világ elől, s azt hitte, hogy sportszerűtlenségével tönkretette pályafutását. Később aztán átgondolta a történteket és nyilvánosan bocsánatot kért tettéért, ettől pedig megkönnyebbült.

„Miután a Barcelonával folytatott tárgyalások végén az ügynököm felhívott, és közölte, hogy a megállapodás megszületett, örömömben elsírtam magam" – mondta Suárez, hozzátéve, hogy azért is hatotta meg a Barca támogatása, mert meg volt győződve róla, hogy a spanyol együttes a botrány miatt nem fogja szerződtetni őt.

Suárezt a vb után 81 millió euróért vásárolta meg a Liverpooltól a Barcelona annak ellenére, hogy a harapás miatt négy hónapra eltiltotta a csatárt a nemzetközi szövetség.

A büntetés ezen a héten jár le, s a 27 éves támadó a Real Madrid elleni el Clásicón mutatkozhat be tétmeccsen új együttesében. Suárez bízik benne, hogy pályára léphet majd szombaton, ám hangsúlyozta, a döntés a vezetőedző, Luis Enrique kezében van, s azt is elfogadja, ha nem játszatja őt a Barca trénere.

Legfrissebb hírek

Frattesi: Nem emlékszem semmire, de az ünnepléstől megszédültem

Bajnokok Ligája
2 órája

Hét gól, fordulatok tömkelege – elképesztő párharc végén verte meg a Barcát és jutott döntőbe az Inter!

Bajnokok Ligája
3 órája

Kiesett a Barcelona a férfi kosárlabda Euroligából

Kosárlabda
5 órája

Egy helyen változott a Barca kezdője, Simone Inzaghi nem módosított a visszavágóra

Bajnokok Ligája
7 órája

Szoboszlai Dominik is érzékeny búcsút vett Trent Alexander-Arnoldtól

Angol labdarúgás
12 órája

Lamine Yamal semlegesítésén múlhat az Internazionale sikere

Bajnokok Ligája
17 órája

A Barcelona spanyoljáról áradozott a Real Madrid korábbi klasszisa

Spanyol labdarúgás
2025.05.05. 17:58

Megtörtént a csoda, Lautaro Martínez játszhat a Barca elleni visszavágón – sajtóhír

Bajnokok Ligája
2025.05.05. 10:43
Ezek is érdekelhetik