Barcelona: „Messi Argentínában fejezi be a pályafutását”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.09. 12:19
Gabriel Heinze, a profi futballtól idén visszavonult 72-szeres argentin válogatott védő szerint Lionel Messi visszatér pályafutása végén Argentínába, hogy a nevelőegyesületénél futballozhasson.

„Lionel vissza fog térni egy nap a Newell's Old Boyshoz. Biztos vagyok benne, hogy Argentínában fejezi be a pályafutását, hazájában pedig nem tudná egy másik együttes mezét felhúzni. Úgy érzem, minden, amit valaha tettem azért volt, hogy a végén itt játszhassak, majd emelt fővel a szögre akaszthassam a cipőt" – mondta Heinze, aki pályafutása alatt többek között a PSG-ben, a Manchester Unitedben és a Real Madridban is megfordult.

„Argentína még mindig hiányzik. Már nem is tudom, mikor jöttem el, de szeretnék visszatérni, ezt biztosan tudom" – mondta még 2013-ban az ESPN-nek Lionel Messi, akinek a szerződése 2018-ban jár le a katalánoknál.

Legfrissebb hírek

Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

Spanyol labdarúgás
2 órája

Lionel Messit Szaúd-Arábiába csábítják – sajtóhír

Minden más foci
9 órája

Barcelonában megsértődtek, és bezárták a kapukat Nico Williams előtt – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 18:51

Erre ki számított? Nico Williams 2035-ig szerződést hosszabbított

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 11:08

Októberben és májusban el Clásico – megvan a La Liga menetrendje

Spanyol labdarúgás
2025.07.01. 22:54

Új klubja bejelentette Ansu Fati érkezését

Francia labdarúgás
2025.07.01. 14:34

Klub-vb: Messit dicsérte, Beckhaméket lehúzta Wenger

Klub-vb
2025.06.30. 10:31

Az FC Barcelona kész kifizetni Nico Williams kivásárlási árát

Spanyol labdarúgás
2025.06.28. 18:42
Ezek is érdekelhetik