Barca: Dani Alves a nyáron távozik, Angliába megy

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.01. 20:15
null
Dani Alves (balra) hét idény után távozik a Barcából (Fotó: Reuters)
Dani Alves, a spanyol Barcelona labdarúgócsapatának brazil klasszisa az O Globo napilapnak nyilatkozva beszélt jövőbeli terveiről. A védő elmondta, hogy a nyáron elhagyja a katalánokat és Angliában folytatja pályafutását.

 


„Ez az utolsó szezonom a Barcelonánál, jövőre elköltözöm Angliába, a futball bölcsőjében játszom majd” – mondta lényegre törően a 31 éves védő.

A védő szerződése 2015 nyarán amúgy is lejárt volna, bár Dani Alves korábban még arról nyilatkozott, hogy van benne plusz egy évre szóló opció. A klubnál azonban erről nem tudtak, azóta pedig már egyik érintett fél sem hivatkozik rá.

Dani Alves esetleges távozása évek óta napirenden volt a katalánoknál, de végül a szerződés módosításával, fizetésének megemelésével mindig sikerült őt maradásra bírni.

Az elmúlt években nagy érdeklődés mutatkozott utána neves európai kluboktól, a PSG mellett a Liverpool és a Manchester United is képben volt.

Legfrissebb hírek

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
7 órája

Arne Slot: Nyilvánvaló, meccset befolyásoló hiba történt a meg nem adott gólunknál

Angol labdarúgás
9 órája

Haaland kihagyott tizenegyese is belefért, a Man. City simán legyőzte a Liverpoolt

Angol labdarúgás
10 órája

A Leeds ellen véget ért a Nottingham hosszú böjtje

Angol labdarúgás
12 órája

PL: a Wolves legyőzésével már második a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.11.08. 22:55

Két gólt kapott az Arsenal, a második már pontot ért a Sunderlandnek

Angol labdarúgás
2025.11.08. 20:37

Döntetlent játszott a Tottenham és a Manchester United; magabiztosan nyert az Everton

Angol labdarúgás
2025.11.08. 18:02

Férfi kosár Euroliga: a Real Madrid megint megnyerte az el Clásicót

Kosárlabda
2025.11.07. 23:26
Ezek is érdekelhetik