Barca: Capello megpróbálta Messit a Juventusba vinni

Vágólapra másolva!
2014.10.30. 16:17
Fabio Capello elismerte, hogy annak idején a Juventus edzőjeként kísérletet tett kölcsönben megszerezni a fiatal Lionel Messit.

A jelenleg az orosz válogatott szövetségi kapitányaként dolgozó Capello 2005-ben, a Joan Gamper-kupán vett részt az olasz együttessel. Az azóta négy Aranylabdát is bezsebelő Messit már ott kiszúrta magának, és a Barcelona akkori vezetőedzőjének, Frank Rijkaardnak tette meg az ajánlatát. Frank Rijkaardnak tette meg az ajánlatát.

„A mérkőzés közben volt egy apróbb szünet, ezt kihasználva léptem oda Rijkaardhoz és érdeklődtem Messi felől" – mesélte Capello a spanyol Cadena SER rádiónak.

„Említettem neki, hogy a túl sok légiós miatt nem fogja tudni játszatni, ezért egy szezonra adja kölcsön a Juventusnak.”

A katalánokat 2003 és 2008 között irányító holland mester erre azt felelte, hogy az EU-n kívüli légiósok létszámának megoldásán már hónapok óta dolgoznak, nem áll szándékukban kölcsönben szerepeltetni Capello kiszemeltjét.

„Többek között ezért csúszott több hetet, hogy Messi tétmérkőzésen is bemutatkozzon a szezonban” – tette hozzá az olasz szakember, aki nemrég egy másik barcelonairól, Neymarról is nyilatkozott. Dicsérte is meg nem is.

Legfrissebb hírek

Kiújult Lamine Yamal sérülése, további hetekre dőlt ki a Barca ásza – hivatalos

Spanyol labdarúgás
10 órája

Pintér Dániellel, Lionel Messi magyar csapattársával találkoztunk – exkluzív riportunk Miamiból

Minden más foci
20 órája

Nuno Mendes volt a Barca elleni BL-meccs hőse – ő volna a világ legjobb balbekkje?

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 09:01

Hansi Flick megérdemeltnek tartja a PSG győzelmét

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 07:24

Sorozatban harmadszor nyert a Barcelona otthonában a PSG!

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 22:52

Harry Kane megdöntötte Lionel Messi egyik rekordját

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 16:06

Aranylabdás csatára és más kulcsjátékosai nélkül lép pályára a PSG Barcelonában

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 13:12

Hosszabbított a súlyos sérüléséből felépülő középpályásával a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.09.29. 18:23
Ezek is érdekelhetik