Real Madrid: Raúl vissza akar jönni, ez az otthona - Pérez

Vágólapra másolva!
2014.09.19. 09:54
Florentino Pérez, a spanyol élvonalbeli Real Madrid elnöke megbeszélést tartott a klub vezetőségi tagjaival a hamarosan esedékes éves közgyűlés előtt. A találkozón a királyi gárda első embere többek között Raúlról is beszélt.

„Raúl vissza akar jönni a Real Madridhoz. Ő a klub legendája és ez az otthona” – idézi a „blancókkal” kapcsolatban mindig jól értesült Marca Florentino Pérezt. Mint ismert, nyáron felvetődött, hogy Raúl sportigazgatóként munkát vállal korábbi egyesületénél.

Az elnök emellett arról is beszélt, hogy az egyesület az előző idényben rekordot jelentő, 603.9 millió eurós bevétellel zárt, illetve azt is elmagyarázta a jelenlévőknek, miért lett kitiltva a Santiago Bernabéuból az Ultras Sur szurkolói csoport. Pérez azt mondta, a fanatikus drukkerek rossz magaviseletük miatt kapták a büntetést, s a döntés mellett határozottan kitart.

További hír a Real Madriddal kapcsolatban, hogy Pérez tervei között szerepel az utánpótlás megreformálása. Sajtóhírek szerint a klubvezér kevesebb korosztályos csapat működtetését fontolgatja, valószínűleg a Castilla és a Real Madrid C egybeolvad.

Legfrissebb hírek

Courtois sérüléssel bajlódik, lemarad a belga válogatott júniusi mérkőzéseiről

Spanyol labdarúgás
1 órája

A Real Madrid bejelentette Alexander-Arnold érkezését – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.30. 12:27

Csábító változások – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 23:53

Szerződést hosszabbított Lamine Yamallal a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 20:40

Raúl bejelentette, hogy elhagyja a Real Madridot

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 13:50

„Úgy érzem, hazatértem” – Xabi Alonso aláírta szerződését a Real Madriddal

Spanyol labdarúgás
2025.05.26. 13:58

Lewandowski duplázott, a Barcelona sima győzelemmel búcsúzott az idénytől

Spanyol labdarúgás
2025.05.25. 22:59

Xabi Alonso a Real Madrid új edzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.25. 12:12
Ezek is érdekelhetik