Real: egymásra mutogatnak a németekkel Khedira miatt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.04. 11:12
Combsérülés miatt hat-nyolc hét kihagyás vár Sami Khedirára, a Real Madrid német válogatott középpályására, aki a nationalelf sportigazgatója, Oliver Bierhoff szerint a klubjánál sérült meg, a királyiak azonban azt vallják, hogy a labdarúgó már a nemzeti csapatánál szedte össze a sérülését.

A combizomproblémával bajlódó középpályás a világbajnok német válogatott Argentína elleni felkészülési mérkőzését is kihagyta, és a következő hetekben Carlo Ancelotti, a Real Madrid vezetőedzője sem számíthat a játékára.

A német válogatott menedzsere, Oliver Bierhoff szerint Khedira a Real Sociedad elleni bajnokin sérült meg, amelyen a hajrában lépett pályára.

„Amikor megérkezett Németországba, már izomproblémával bajlódott. Madridban megvizsgálták, de nem ítélték súlyosnak a sérülését. A játékos ezt követően a német válogatott csapatorvosához, Hans-Wilhelm Müller-Wohlfahrthoz fordult, aki megállapította, hogy izomszakadást szenvedett” – mondta Bierhoff, akinek a szavaival ellentmond a Real Madrid közleménye, mely szerint a futballista a német válogatott edzőtáborában dőlt ki a sorból.

A spanyol klub álláspontját nem erősíti meg az a tény, hogy Khedira a fájdalmai miatt a hét eleje óta nem tudott részt venni a nemzeti együttes edzésein. A 27 éves középpályásra a hírek szerint hat-nyolc hetes kihagyás vár.

Legfrissebb hírek

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Bellinghamet szerdán megműtik, októberig nem számíthat rá a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.07.15. 18:44

Barcelonában megsértődtek, és bezárták a kapukat Nico Williams előtt – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 18:51

Októberben és májusban el Clásico – megvan a La Liga menetrendje

Spanyol labdarúgás
2025.07.01. 22:54

Az FC Barcelona kész kifizetni Nico Williams kivásárlási árát

Spanyol labdarúgás
2025.06.28. 18:42

Raúlhoz hasonlította a Real Madrid új csatártehetségét Xabi Alonso

Klub-vb
2025.06.27. 07:01

La Liga: kirúgták a spanyol bírói testület két fejesét

Spanyol labdarúgás
2025.06.26. 13:54

Az Athletic Bilbao a ligánál panaszkodik az FC Barcelonára, Laporta nem érti a helyzetet

Spanyol labdarúgás
2025.06.25. 22:29
Ezek is érdekelhetik