Real Madrid: jön a Costa Rica-i vb-hős, egyezség a Levantéval

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.03. 19:48
null
Navas alighanem élete szerződését köszönheti a remek vb-szereplésnek (Fotó: Reuters)
A Real Madrid labdarúgócsapata rövid közleményben jelentette be hivatalos oldalán a Costa Rica-i válogatott kapusa, Keylor Navas szerződtetését a Levantétól.

A Costa Rica-i válogatottal a világbajnokságon remekelő, a torna legjobb kapusai közé tartozó 27 éves Navas hat évre ír alá a Real Madridhoz. Bemutatása augusztus 5-én, 13 órakor lesz a Bernabéuban – de ezt még meg kell előznie a kötelező orvosi vizsgálatoknak. A Marca értesülései szerint a Real Madrid kifizette a Levanténak a Navas szerződésében szereplő kivásárlási záradékban meghatározott árat, tízmillió eurót.

Navas a Costa Rica-i Saprissa csapatában nevelkedett – innen került be a válogatottba is, melyben 2008-ban debütált, és azóta 58 alkalommal szerepelt –, majd az Albacetében kezdte meg európai karrierjét, 2012-től volt a Levante futballistája. A Costa Rica-i kapus Iker Casillasszal versenghet a Realban a kezdőcsapatbeli helyért, már ha az előző szezonban a bajnokságban kezdőkapusként szereplő Diego López távozik, ami ezek után szinte biztos.

Legfrissebb hírek

Manuel Pellegrini győztes meccsen írt történelmet a Betis kispadján

Spanyol labdarúgás
8 órája

Fordított a Barcelona a Real Sociedad ellen

Spanyol labdarúgás
11 órája

La Liga: idegenben nagyon megy a Sevillának, már harmadszor nyert

Spanyol labdarúgás
15 órája

Nico Williams nélkül nem megy az Athletic Bilbaónak

Spanyol labdarúgás
2025.09.27. 23:01

Eddig tartott a hibátlan idény: őrült, hétgólos fővárosi derbin ütötte ki az Atlético a Real Madridot

Spanyol labdarúgás
2025.09.27. 18:24

La Liga: a Getafe ikszelt hazai pályán a Levantéval

Spanyol labdarúgás
2025.09.27. 16:17

Megszületett az első gól nélküli döntetlen a spanyol bajnokságban – továbbra is nyeretlen a Girona

Spanyol labdarúgás
2025.09.26. 22:56

Lamine Yamal visszatért a pályára – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.26. 15:40
Ezek is érdekelhetik