Barcelona: közlemény - a CAS-hoz fordulnak segítségért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.20. 13:09
A spanyol élvonalbeli FC Barcelona labdarúgócsapata hivatalos közleményben jelezte, a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordul a FIFA szerdai döntése miatt.

Mint ismert, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) szerdán elutasította a Barca fellebbezését a katalán klub átigazolási embargójával kapcsolatban.Mint ismert, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) szerdán elutasította a Barca fellebbezését a katalán klub átigazolási embargójával kapcsolatban.

A Barcelona ezt követően hivatalos közleményt adott ki, amelyben jelezte, a CAS-hoz fordul segítségért.

„A FIFA mai napon közzé tett határozatára reagálva az FC Barcelona tudatja, továbbra is kiáll igaza mellett, és a legmagasabb sportbírói testülethez fordul, jelen esetben a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz. Az FC Barcelonának nem áll módjában egyetérteni semmiféle döntéssel, amely ellenszegül a La Masiánk szellemiségével, amely akadémiai, emberi és sportszakmai szempontból is példaértékű világszerte” – olvasható a Barca közleménye a klub hivatalos honlapján.

Legfrissebb hírek

Sörloth mesternégyesével ütötte ki az Atlético Madrid a Real Sociedadot

Spanyol labdarúgás
7 órája

Nikitscher és csapata sorozatban kilencedszer kapott ki; a hajrában nyerte meg meccsét a Villarreal

Spanyol labdarúgás
9 órája

A Valencia egy félidő alatt három gólt rúgott a Getafénak

Spanyol labdarúgás
14 órája

Tovább robog a másodosztály felé a Las Palmas

Spanyol labdarúgás
2025.05.09. 23:01

A FIFA 2031-től 48 csapatosra növeli a női világbajnokság mezőnyét

Minden más foci
2025.05.09. 20:54

Yaakobishvili Áron meghosszabbította szerződését a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.09. 20:34

Kórházba került a Girona vezetőedzője, a hétvégi bajnokin sem ülhet le a kispadra

Spanyol labdarúgás
2025.05.09. 17:10

Kevin Lamour: Számomra Csányi Sándor a futballvezetők Lionel Messije

Magyar válogatott
2025.05.09. 10:30
Ezek is érdekelhetik