Real: James Rodríguez megérkezett Madridba - videó!

Vágólapra másolva!
2014.07.20. 18:06
null
„Hámesz” és felesége már Madridban (Fotó: as.com)
A kolumbiai James Rodríguez vasárnap Madridban járt, ahol spanyol sajtóinformációk szerint a Real Madrid labdarúgócsapatával tárgyal majd.

A Monaco támadója vasárnap 3 órakor érkezett meg a spanyol fővárosba – ahol vélhetően a királyiak vezetőivel egyeztet majd a klubváltás részleteiről –, előtte azonban még továbbutazott Nizzába, hogy jelenlegi klubjával tárgyaljon. Korábbi spanyol és francia sajtóértesülések szerint azonban Ángel Di María értékesítéséig nem jelentik be hivatalosan „Hámesz” szerződtetését.

A Paris Saint-Germainbe tartó argentin játékos 60 millió euróért költözhet Párizsba, a királyiak pedig ezt követően 80 milliót fizethetnek a Monacónak a kolumbiai kiválóságért, akivel kapcsolatban már azt is tudni vélik, hogy a 10-es mezben játszik majd a Realnál.

Az átigazolás tényét valószínűsíti, hogy a spanyol As információi szerint Rodríguez közölte a Monaco vezetőivel, hogy nem hajlandó pályára lépni felkészülési mérkőzésen jelenlegi klubjánál, mert nem szeretné kockáztatni madridi jövőjét egy esetleges sérüléssel.




Legfrissebb hírek

Kiesett a Barcelona a férfi kosárlabda Euroligából

Kosárlabda
2025.05.06. 21:00

Formula–E: Buemi mindenkit meglepett az esős Monacóban, hat év után az első győzelmét szerezte meg

Egyéb egyéni
2025.05.04. 16:09

Formula–E: megérkezett az eső Monacóba, drámai végjátékot hozott az időmérő

Egyéb egyéni
2025.05.04. 12:28

A BL-re pihentető PSG kikapott Strasbourgban

Francia labdarúgás
2025.05.03. 23:03

Formula–E: Rowland sikerével zárult az első monacói verseny

Egyéb egyéni
2025.05.03. 16:05

Formula–E: a vb-éllovas a falban; a McLaren a pole-ban zárta a monacói időmérőt

Egyéb egyéni
2025.05.03. 12:20

Szépített a Barcelona a férfi kosár Euroliga negyeddöntőjében

Kosárlabda
2025.04.30. 22:27

Nego csapata pontot rabolt a Monacótól, így kiesett a Montpellier

Francia labdarúgás
2025.04.26. 22:57
Ezek is érdekelhetik