Primera División: kirúgták a Deportivo vezetőedzőjét

Vágólapra másolva!
2014.07.08. 13:13
Még el sem kezdődött a 2014–2015-ös szezon, de a spanyol labdarúgó-bajnokság élvonalába visszajutó Deportivo La Coruna menesztette Fernando Vázquez vezetőedzőt.

A szakvezető szerződése 2016 nyarán járt volna csak le, ám összekülönbözött a vezetőséggel, ezért kellett távoznia. Vázquez többször is kritizálta a klubvezetést, valamint az átigazolási politikát, mondván, nem azokat a játékosokat szerződtették, akire neki szüksége lett volna.

A csapat felkészülése még nem kezdődött el, így kérdéses, hogy ki vezeti majd az első edzést július 14-én.

Az 59 éves szakember korábban az élvonalban irányította a Compostelát, az Oviedót, a Mallorcát, a Las Palmas, a Rayo Vallecanót, a Valladolidot, a Celta Vigót és a Deportivót is, valamint a második ligában dolgozott a Betisnél is.

Legfrissebb hírek

A Real Madrid bejelentette Alexander-Arnold érkezését – hivatalos

Spanyol labdarúgás
22 órája

Szerződést hosszabbított Lamine Yamallal a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 20:40

Raúl bejelentette, hogy elhagyja a Real Madridot

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 13:50

„Úgy érzem, hazatértem” – Xabi Alonso aláírta szerződését a Real Madriddal

Spanyol labdarúgás
2025.05.26. 13:58

Lewandowski duplázott, a Barcelona sima győzelemmel búcsúzott az idénytől

Spanyol labdarúgás
2025.05.25. 22:59

Xabi Alonso a Real Madrid új edzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.25. 12:12

Győzelmével megmenekült az Espanyol; a Leganés hiába intézte el simán Nikitscheréket, kiesett

Spanyol labdarúgás
2025.05.24. 23:15

A Real Madrid győzelemmel búcsúztatta Modricot és Ancelottit

Spanyol labdarúgás
2025.05.24. 18:29
Ezek is érdekelhetik