Barcelona: Hollandiában keveslik az Ajaxnak jutó „Suárez-pénzt”

Vágólapra másolva!
2014.07.12. 08:34
A Voetbal International és a De Telegraaf holland lapok egybehangzó értesülései szerint az Ajax 2 millió euróhoz jut Luis Suárez Livepoolból Barcelonába igazolása után.

A mértékadó BBC értesülése szerint az uruguayi támadó 94.4 millió euróért (majdnem 30 milliárd forintért) kerül Liverpoolból Barcelonába, más lapok 81 milliós összegről írnak, ám az biztos, hogy az összegből még jut Luis Suárez korábbi egyletének is. Azonban míg egyes angol sajtóforrások 5 millió euró feletti Ajaxnak jutó összeget tippelgettek, a holland lapok szerint mindössze 2 millió jut az amszterdamiaknak, és véleményvezéreik szerint a klub Suárez esetében nem kötött túl előnyös szerződést. az uruguayi támadó 94.4 millió euróért (majdnem 30 milliárd forintért) kerül Liverpoolból Barcelonába, más lapok 81 milliós összegről írnak, ám az biztos, hogy az összegből még jut Luis Suárez korábbi egyletének is. Azonban míg egyes angol sajtóforrások 5 millió euró feletti Ajaxnak jutó összeget tippelgettek, a holland lapok szerint mindössze 2 millió jut az amszterdamiaknak, és véleményvezéreik szerint a klub Suárez esetében nem kötött túl előnyös szerződést.

Az első hírek szerint az Ajax nem közvetlenül az első csapat megerősítésére fordítja majd a pénzt, hanem visszaforgatja kiemelkedő utánpótlásrendszerének működtetésébe, amelyből az elmúlt években olyan sztárok nőttek ki, mint Rafael van der Vaart, Wesley Sneijder, Jan Vertonghen, Thomas Vermaelen vagy legújabban Daley Blind.

Legfrissebb hírek

Elhalasztotta a Camp Nouba való visszatérést a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
5 órája

Lamine Yamal hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.16. 20:18

Kölcsönadta Yaakobishvili Áront a Barcelona – hivatalos

Légiósok
2025.07.15. 12:47

Matheus Saldanha: Mintha egy filmben szerepelnék!

Minden más foci
2025.07.15. 10:11

Elbúcsúzott egy lipcsei legenda, Hamburgban folytatja

Német labdarúgás
2025.07.13. 20:42

Aggasztó Lamine Yamal pályán kívüli viselkedése

Spanyol labdarúgás
2025.07.13. 11:52

„Senki sem áll a klub érdekei felett” – a Sporting klubelnöke Gyökeres átigazolásáról

Minden más foci
2025.07.12. 21:47

A Puskás Akadémia tehetsége Wolfsburgba szerződött

Német labdarúgás
2025.07.11. 15:35
Ezek is érdekelhetik