Neymar csekély agyi aktivitása bizonyítja zsenialitását

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.25. 22:25
null
Neymar agya robotpilótaként működik, amikor a pályán van (Fotó: Action Images)
Neymar, az FC Barcelona és a brazil válogatott labdarúgójának agyi aktivitása játék közben 10 százalékkal kisebb aktivitást mutat, mint egy amatőr futballistáé, amiből arra következtetnek a vizsgálatot végző japán tudósok, hogy agya robotpilótaként működik, miközben a hátvédek között „szambázik” a labdával a lábán.

 

A Neymaron (és több barcelonai labdarúgón, sportolón) még februárban végzett MRI-vizsgálatok azt mutatták, hogy a játékos agyi aktivitása szinte minimális, miközben a labda a lábán van. Ennek ismeretében a kutatók megállapították, hogy a brazil varázslása a pályán hátborzongatóan ösztönös és nem tanult cselekvés.

„Az MRI eredményekből arra a következtetésre jutottunk, hogy Neymar agyi aktivitása 10 százalékkal egy amatőr játékosé alatt van. Játék közben jóval kevesebb idegrendszeri erőforrást használ fel. Ez a géneknek és edzési módszereinek is betudható” – nyilatkozta az egyik kutató, Naito Ejicsi az AFP-nek.

A csökkent agyi aktivitás azt jelenti, hogy a játékos idegrendszere kevésbé terhelt, így összetettebb mozgássorokra képes ugyanannyi idő alatt – elméje kvázi robotpilótaként működik.

Neymar mellett három másodosztályú labdarúgó és két profi úszó motoros képességeit vizsgálták. Naito azt is hozzáteszi, hogy minden bizonnyal a jelenkor két legnagyobb labdarúgó-tehetsége, Cristiano Ronaldo és Messi eredményei is hasonló képet mutatnának.

Legfrissebb hírek

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
6 órája

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30

„Rendesen el kellene magyarázniuk a szabályt...” – Pedri az el Clásicón elmaradt tizenegyessel érvelt

Spanyol labdarúgás
2025.08.24. 09:04

Kétgólos hátrányból a ráadásban nyert a Barcelona a Levante otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.08.23. 21:41

Megható üzenetet kapott fiától Neymar a katasztrofális vereség után

Minden más foci
2025.08.18. 18:02
Ezek is érdekelhetik