Barca: „Ibra azt mondta, ő az Isten, majd lebohócozta Xavit”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.30. 12:38
null
Zlatan bohócnak nevezte Xavit az ukrán szerint (Fotó: Reuters)
Dmitrij Csihrinszkij, a pályafutása során a Barcelona labdarúgócsapatában is megforduló védő elmondta, nem volt könnyű a csapattársak élete Zlatan Ibrahimovic mellett a katalánoknál.

„Még sosem találkoztam olyan erős egyéniséggel, mint Zlatan Ibrahimovic. Nem igazán kedvelték Barcelonában, nehezen viselték a stílusát. Mondjuk ez nem zavarta már akkor sem..." – mesélte Csihrinszkij a sovsport.ru-nak.

Az ukrán hátvéd és Ibra csak pár meccsen játszott együtt a katalánoknál, de a jelenleg a Sahtar Doneckben futballozó Csihrinszkijnek, úgy tűnik, ennyi elég is volt, hogy „beleszeressen" Zlatanba.

Csihrinszkij hamar megkedvelte Zlatant (Fotó: Reuters)
Csihrinszkij hamar megkedvelte Zlatant (Fotó: Reuters)

„Emlékszem, egyszer azt mondta nekem, hogy ha a pályára lép, azonnal Istenné változik. A csapattársakat sem kímélte, többször beszólt Xavinak és Iniestának is, előbbivel például közölte az egyik edzésen, hogy olyan, mint egy bohóc, mert még passzolni sem tud normálisan. Nem állítom, hogy ő a világ legjobbja, de az biztos, hogy világ egyik legérdekesebb játékosa, imádom a stílusát" – mondta az ukrán.

Legfrissebb hírek

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 23:40

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 21:33

Marcus Rashfordot és Joan Garcíát regisztrálta az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 13:46

Mindkét madridi óriás erősödött, de vajon ez elég-e a Barcelona megállításához?

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 17:38

A Real Madrid Xabi Alonso vezetésével vágna vissza a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 08:40

Egy lépésre a Barcelona attól, hogy az Egyesült Államokban játsszon La Liga-meccset

Spanyol labdarúgás
2025.08.11. 10:24

Lamine Yamal és Fermín López is duplázott, a Barcelona nyerte meg a 60. Joan Gamper-kupát

Spanyol labdarúgás
2025.08.10. 23:00

Befér Marcus Rashford vagy csere lesz? – így állhat fel az új idényben az FC Barcelona

Minden más foci
2025.08.07. 12:32
Ezek is érdekelhetik