Barcelona: Xavi állítólag Petrescu csapatába igazol

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.17. 19:18
null
Xavi meghallgatja az ajánlatokat, de nem most (Fotó: Reuters)
Dan Petrescu, az al-Arabi román vezetőedzője szerint Xavi elhagyja a Barcelonát, és nagy valószínűséggel az általa edzett katari labdarúgócsapatban folytatja a pályafutását.

 

„Xavinak előzetes megállapodása van az al-Arabival, de nagyon valószínű, hogy más ajánlatai is vannak – mondta Petrescu a román DIGI Sportnak. – Az engem szerződtető katari vezetők jelenleg Brazíliában tartózkodnak, de a világbajnokság alatt érthetően nehéz lenne végleges választ kapniuk a játékostól. Én beszéltem vele telefonon, vázoltam neki a lehetőséget, és arról máris meggyőződtem, milyen nagyszerű emberrel gazdagodnánk."

A spanyol sajtó szerint a 34 esztendős játékos évi nyolcmillió eurót keresne a katari csapatnál. Ha Xavi megszerzése nem sikerül, Petrescu más nagyágyú felé fordul – a jelöltek nevét egyelőre nem fedte fel a korábbi kiváló román labdarúgó.

A napokban spanyol sajtóértesülésekre hivatkozva arról számoltunk be, hogy Xavi egy másik katari csapatba, az al-Szaddba tart.

Legfrissebb hírek

Nuno Mendes volt a Barca elleni BL-meccs hőse – ő volna a világ legjobb balbekkje?

Bajnokok Ligája
9 órája

Hansi Flick megérdemeltnek tartja a PSG győzelmét

Bajnokok Ligája
11 órája

Sorozatban harmadszor nyert a Barcelona otthonában a PSG!

Bajnokok Ligája
19 órája

Aranylabdás csatára és más kulcsjátékosai nélkül lép pályára a PSG Barcelonában

Bajnokok Ligája
Tegnap, 13:12

Hosszabbított a súlyos sérüléséből felépülő középpályásával a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.09.29. 18:23

Ha Amorim távozik, Xavi lehet a megoldás a Manchester Unitednél – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.09.29. 12:12

Fordított a Barcelona a Real Sociedad ellen

Spanyol labdarúgás
2025.09.28. 20:03

Hetekre kidőlt a Barcelona két kulcsembere, nem játszanak a PSG ellen

Spanyol labdarúgás
2025.09.26. 16:16
Ezek is érdekelhetik