Barcelona: elvinné a Málaga az egykori csodagyereket

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.27. 21:09
Bojan Krkicre alkuszik a spanyol élvonalbeli Málaga a játékos klubjával, a Barcelonával.

A 23 éves, a futballba néhány éve üstökösként berobbanó, de azóta igencsak elszürkülő csatár 2011-ben került el nevelőegyesületétől, előbb a Romában, majd a Milanban húzott le egy-egy idényt, a nemrég véget ért szezonban viszont már az Ajaxot erősítette, szintén kölcsönben. Krkic az amszterdamiakat 24 bajnokin négy góllal és négy gólpasszal segítette bajnoki címhez.

A spanyol válogatott játékost még egy évig élő szerződés köti a Barcelonához, de a Málaga sportigazgatója, Mario Husillos szerint jó eséllyel átigazolják a futballistát, akit már évekkel ezelőtt is vittek volna. Most az akkor ígért vételár töredékéért, 3-4 millióért megkaphatják az egykori csodagyereket.

Legfrissebb hírek

Fordított a Barcelona a Real Sociedad ellen

Spanyol labdarúgás
20 órája

Xabi Alonso: Megérdemeltük ezt a vereséget, és nincs panasz a játékvezetésre

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 8:59

Hetekre kidőlt a Barcelona két kulcsembere, nem játszanak a PSG ellen

Spanyol labdarúgás
2025.09.26. 16:16

Lamine Yamal visszatért a pályára – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.26. 15:40

Dupla Tízes: legendás csata vár ránk az FC Barcelona és a Real Madrid között?

Spanyol labdarúgás
2025.09.25. 12:17

Barca: Flick szerint Gavit meg kell tanítani a profizmusra

Spanyol labdarúgás
2025.09.24. 15:05

6/6: a Real Madrid a Levante otthonában is nyerni tudott

Spanyol labdarúgás
2025.09.23. 23:28

Nem kapott engedélyt a Camp Nou, marad az Olimpiai Stadionban a Barca

Spanyol labdarúgás
2025.09.23. 20:28
Ezek is érdekelhetik