PFLA: Tajti az emberi oldal miatt választotta a Barcelonát

Vágólapra másolva!
2014.05.06. 09:19
null
Tajti Mátyás és édesapja a Real Madridot is választhatta volna, ám végül a Barcelona mellett tették le voksukat (Fotó: pfla.hu)
A realitás jelenleg az, hogy Tajti Mátyásból egy nyugati bajnokság csapatában stabil kezdőjátékos lehet – mondta a Digi Sport Reggeli Start című műsorában ifjabb Tajti József. A középpályás édesapja, egyben a Puskás Akadémia szakmai igazgatója a televízióban arról is beszélt, milyen érvek szóltak amellett, hogy fia a Barcelonát válassza a PFLA szakmai partnere, a Real Madrid helyett.

„A barcelonaiak a válogatottban látták őt először, és egy másik játékossal együtt felfigyeltek rá, ám ő lett az elsődleges célpontjuk. Már másnap jelentkeztek nálam, hogy érdekli őket, és a decemberi próbajátékon is gyakorlatilag már ott, a helyszínen – ami nem általános – jelezték, hogy szeretnék őt” – elevenítette fel az átigazolás előzményének részleteit ifjabb Tajti József. A szakember elmondta, nem tudja, hogy a Real Madrid pontosan hogy figyelt fel a fiára, ám a barcelonai próbajáték alatt összefutott a fővárosi klub egyik scoutjával, és ő már határozott érdeklődést mutatott iránta.

„Feltételeket tekintve gyakorlatilag teljesen hasonló volt a Barcelona és a Real Madrid nyújtotta lehetőség. Matyi nagyon jól érezte magát Barcelonában, szívesen fogadták őt, és egyértelművé tették, hogy az érdeklődés iránta szól, ez döntött. Barcelonában az emberi oldalt kell kiemelni, fel vannak készülve egy fiatal labdarúgó fogadására, gyakorlatuk van benne: a képzés, az iskola, az elszakadás a családtól egyaránt olyan pontok, amelyekben tapasztalattal rendelkeznek. A képzés mindkét helyen jó, a csapattársak is kiválóak, Matyi azt mondta, hogy Barcelonában még intenzívebb, még gyorsabb volt a játék, többet találkozott a labdával, amit testhez állóbbnak talált” – magyarázta a választás okait a játékos édesapja.

Ifjabb Tajti József elmondta, hogy minden tárgyalást a Puskás Akadémia tudtával intézett, az átigazolási díj is teljesen az akadémiát illeti, és Tajti klubváltása a PFLA számára is jó reklám, már most több konkrét megkeresés is van más játékosaikra. A szakember megerősítette, hogy fiának már aláírt szerződése van a katalánokkal, augusztusban utazik ki Barcelonába, beköltözik a La Masiára. A kezdeti időszakban mentort kap, aki mindenben segíti őt, spanyolul és katalánul is tanulni fog, és amikor úgy áll már a nyelvvel, hogy érti is az alapokat, becsatlakozik az oktatásba. A szakember szerint a realitás most az, hogy fiából nyugati élvonalbeli csapatnál stabil kezdőjátékos lehet.

„Bármire is viheti akár még, de sokat kell dolgoznia. Az erőssége, hogy komplex játékos, mentalitásban, technikában, hozzáállásban sem mondható rá, hogy ne felelhetne meg a topszint követelményeinek, és gyors a feje, de még tényleg sokat kell tennie az előrelépéshez” – mondta a szakember.

Ifjabb Tajti kérdésre válaszolva kifejtette korábbi véleményét, miszerint Magyarországon bizonyos kor felett a képzés nem felel meg a nyugati profi labdarúgás kívánalmainak. „Tizenhat-tizennyolc éves korig tudjuk tartani a szintet, de már ekkor is előfordulhatnak képzésbeli különbségek. Ugyanakkor ebben a fejlődés szempontjából rendkívül fontos korszakban, amikor a játékosok bekerülhetnének a magyar, profinak nevezett közegbe, a képzési rendszerünk már nem alkalmas a tőlünk nyugatra lévő bajnokságok kívánalmainak” – fogalmazott Tajti.

Legfrissebb hírek

Egy középpályását és egy támadóját is elvesztette az Újpest a következő hetekre

Labdarúgó NB I
3 órája

Az Osasuna megóvta a Barcelona elleni bajnoki meccset – hivatalos

Spanyol labdarúgás
20 órája

A Barcelona három góllal legyőzte az Osasunát

Spanyol labdarúgás
2025.03.27. 22:56

Az éllovas Olympiakosz otthonában nyert a Monaco a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.03.27. 22:45

Hayes-Davis utolsó másodperces triplája döntött – bejutott a férfi kosár Euroliga rájátszásába a Fenerbahce

Kosárlabda
2025.03.25. 23:17

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

Nyert a címvédő Panathinaikosz a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.03.21. 23:12

Elutasították a fellebbezést, egy hét múlva pótolják az FC Barcelona–Osasuna mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2025.03.20. 17:40
Ezek is érdekelhetik