Barca: 80 milliót remélnek három alapember eladásából

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.27. 09:59
null
Alexis Sáncheznek és Cesc Fabregasnak sincs bérelt helye a következő idény Barcájában (Fotó: Reuters, archív)
Eddig nem látott elmélettel állt elő a spanyol Sport című napilap, amely úgy tudja, hogy a Barcelona labdarúgócsapatának vezetősége 80 millió eurót remél Daniel Alves, Cesc Fabregas és Alexis Sánchez eladásából, míg a Mönchengladbachtól megvásárolt Marc-André ter Stegen helye korántsem tűnik biztosnak az első számú kapus pozíciójában.

 

A Barcelonával napi szinten foglalkozó Sport információi hitelesnek is tűnhetnek, hiszen a 25 millió euróra taksált Alexis Sánchez a nyári átigazolási időszakban a Juventushoz kerülhet, a 40 millióra becsült házi gólpasszkirály, Cesc Fabregas – aki a tartós jó teljesítménnyel ebben az idényben is adós maradt, különösen tavasszal – visszatérhet Angliába, míg a 15-20 millióra értékelt Dani Alvest rendszeresen összeboronálják a PSG-vel.

Más kérdés, hogy a brazil válogatott jobbhátvédet állítólag nem eladni szeretné a Barca, hanem bevonni a Marquinhos-transzferbe, amelynek nyélbe ütése esetén a katalánok fizetnének plusz összeget a párizsiaknak. Úgy hírlik, Alves még nem tárgyalt a francia bajnokkal, de nem zárkózik el a klubváltás lehetősége elől.

A Sport nemcsak a lehetséges távozókról ír, hanem egy opcionális érkezőről is. A nemrégiben kinevezett Luis Enrique a Real Sociedad kapusával, a chilei válogatott Claudio Bravóval erősítene, aki az új vezetőedző elgondolása alapján nem Ter Stegen esetleges helyettesítésére jönne, hanem azért, hogy méltó versenytársa legyen a németnek, és harcba szálljon az első számú kapus pozíciójáért.

A másik nagy barcelonai sportnapilap, a Mundo Deportivo úgy tudja, a Barcelona érdeklődik a Sevilla kiváló formában lévő középpályása, Ivan Rakitic iránt is, akinek a megvásárlása mintegy 40 millió eurójába kerülne a katalánoknak.

Legfrissebb hírek

Jonathan Tah a Bayern Münchennél folytatja – hivatalos

Német labdarúgás
20 órája

Szerződést hosszabbított Lamine Yamallal a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 20:40

Egy gól elég volt a Barca ellen, az Arsenal nyerte meg a női Bajnokok Ligáját

Bajnokok Ligája
2025.05.24. 20:07

Raphinha szerződést hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.22. 20:19

A FourFourTwo szerint a Liverpool részéről pénzkidobás lenne Wirtz szerződtetése

Angol labdarúgás
2025.05.22. 12:24

A Barcelona meghosszabbította a sikeredző Hansi Flick szerződését – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.21. 19:55

Újabb lipcsei játékos került a Liverpool célpontjai közé – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.21. 10:21

Ismertté vált a spanyol Szuperkupa mezőnye és az elődöntő párosítása

Spanyol labdarúgás
2025.05.19. 21:57
Ezek is érdekelhetik