Atlético: a PL-ben szenvedő Real-nevelés érkezhet - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.29. 10:50
A Marca információi szerint a spanyol bajnok Atlético Madrid labdarúgócsapatának első számú nyári kiszemeltje Roberto Soldado, a Tottenham csatára. Diego Costa minden bizonnyal a Chelsea-ben folytatja, míg David Villa az MLS felé veheti irányt, így Diego Simeonének a nyáron új támadók után kell néznie.

A madridi napilap úgy tudja, a Real Madridban nevelkedett Soldado távozna a Tottenhamtől, mivel nem megy neki a játék a londoni csapatnál. A 29 éves válogatott csatár a magunk mögött hagyott szezonban 28 bajnokin csak hat gólt szerzett, ráadásul ezekből négyet büntetőből. Az Atlético Madridnak pedig a nyáron támadóra lesz szüksége, és Soldado az első számú kiszemelt.

A Marca viszont hozzáteszi: Mauricio Pochettino menedzser érkezése segíthet Soldadónak, és az is a maradása mellett szólhat, hogy az Atléticónál minden bizonnyal kevesebbet keresne, mint a Tottenhamnél (évi ötmillió euró).

Soldado mellett Álvaro Negredo, Romelu Lukaku, Jackson Martínez és Carlos Bacca is Simeone kiszemeltjei között van.

Egy csatárt már igazolt az Atlético: mint arról beszámoltunk, Ángel Correa az argentin San Lorenzótól érkezett.

Legfrissebb hírek

La Liga: újra döntetlent játszott az Atlético

Spanyol labdarúgás
2025.09.21. 18:35

Klubot váltott Ausztráliában a világbajnok spanyol futballista

Minden más foci
2025.09.16. 07:23

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
2025.09.14. 11:31

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
2025.09.13. 08:51

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

Csaknem 4.5 milliárd euró elköltése után így állnak a PL csapatai

Angol labdarúgás
2025.09.02. 19:34

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30
Ezek is érdekelhetik