Barca: Martino döntött, a szezon végén távozik - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.12. 14:40
null
Gerardo Martino jó rajt után picit megakadt a Barcelonával (Fotó: Action Images)
A Katalán Rádió ma azzal a szenzációs hírrel lepte meg a közvéleményt, hogy a Barcelona labdarúgócsapatának tavaly nyáron szerződtetett vezetőedzője, Gerardo Martino úgy döntött, nem tölti ki a szerződését, és a szezon végén elhagyja a klubot.

 

 

Martino két évre, 2015-ig kötelezte el magát első neves európai klubjához, amit Josep Maria Bartomeu klubelnök már most szeretett volna egy évvel meghosszabbítani. A közvetlen környezetében dolgozók azonban biztosra veszik, hogy már elhatározta magát a szezon végi távozás mellett.

A címvédő együttes az elmúlt hetekben lépéshátrányba került a bajnoki címért folyó versenyfutásban. Pedig hosszan tartó remek rajtot vett, de a legutóbbi kilenc bajnokijából csupán négyet nyert meg, hármat elveszített.

A Bajnokok Ligájában még versenyben vannak – a nyolcaddöntő mai, hazai visszavágóját 2–0-s előnyről várják az angol Manchester City ellen –, míg a spanyol Király-kupában már készülhetnek a Real Madrid elleni, április 16-i fináléra.

Pep Guardiola 2012-es távozását követően egy szezonon át Tito Vilanova irányította a katalánokat, de betegsége miatt hónapokon át volt távol a klubtól, és nem tudott a csapattal együtt dolgozni. A klubvezetőség így tavaly nyáron a váltás mellett döntött.

A jelek szerint ismét új edző után kell nézniük.

Legfrissebb hírek

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 23:40

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 21:33

Marcus Rashfordot és Joan Garcíát regisztrálta az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 13:46

Mindkét madridi óriás erősödött, de vajon ez elég-e a Barcelona megállításához?

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 17:38

A Real Madrid Xabi Alonso vezetésével vágna vissza a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 08:40

Egy lépésre a Barcelona attól, hogy az Egyesült Államokban játsszon La Liga-meccset

Spanyol labdarúgás
2025.08.11. 10:24

Lamine Yamal és Fermín López is duplázott, a Barcelona nyerte meg a 60. Joan Gamper-kupát

Spanyol labdarúgás
2025.08.10. 23:00

Befér Marcus Rashford vagy csere lesz? – így állhat fel az új idényben az FC Barcelona

Minden más foci
2025.08.07. 12:32
Ezek is érdekelhetik