Barca: Martino a sérült Valdésnak ajánlotta a győzelmet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.30. 12:02
Lionel Messi büntetőből szerzett találatával nyerte meg (1–0) az FC Barcelona az Espanyol elleni idegenbeli városi derbit a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Primera División) 31. fordulójában. Gerardo Martino, a Barca argentin szakvezetője a sérült Víctor Valdésnak ajánlotta a sikert.
„Egy derbi soha nem könnyű, azokon nyerni kell, és kész. A felek közel vannak egymáshoz, ez is egy nehéz, intenzív mérkőzés volt, sok párharccal. Olyan ellenféllel találkoztunk, amely nagy ellenállást tanúsított, különösen a középpályán – mondta Martino, aki a tizenegyes megítéléséről nem foglalt állást, utalván hétközi megjegyzésére, hogy hazájával ellentétben a spanyol mérkőzések után a körítésről, ítéletekről több szó esik, mint magáról a szakmáról. – Picit nyugtalan voltam Messi büntetője előtt, hiszen korábban két helyzete is volt, amit nem tudott kihasználni.”

A tréner utalt a megnyert el Clásicóra, de azt is megemlítette, hogy a Sevilla segítsége – és győzelme – is kellett ahhoz, hogy visszaelőzzék a Real Madridot. Számukra mindebből az a tanulság, hogy a Valladolid elleni hibát ne kövessék el a bajnoki hajrában.

A társak nem felejtettek el megemlékezni a súlyos térdsérüléssel hosszú hónapokra kidőlő kapusról, Víctor Valdésről, Martino a csapat és a szakmai stáb nevében neki ajánlotta a győzelmet.
Legfrissebb hírek

Karnyújtásnyira a bajnoki címtől: őrült, hétgólos meccsen győzte le ismét a Barcelona a Real Madridot

Spanyol labdarúgás
4 órája

Három pontnál is többet érhet a Barcának a Real legyőzése

Spanyol labdarúgás
12 órája

A Valencia egy félidő alatt három gólt rúgott a Getafénak

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:00

Yaakobishvili Áron meghosszabbította szerződését a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.09. 20:34

Kórházba került a Girona vezetőedzője, a hétvégi bajnokin sem ülhet le a kispadra

Spanyol labdarúgás
2025.05.09. 17:10

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 19:48

Rutinos játékvezető bíráskodik a vasárnapi El Clásicón

Spanyol labdarúgás
2025.05.08. 11:13

Mindkét spanyol gigásznak a szénhidrát a veszte, előre ivott a medve bőrére a Barca? – BL-mémek

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 15:26
Ezek is érdekelhetik