Aranycipő: Suárez lehagyta CR-t, Messi már a negyedik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.24. 12:06
null
Luis Suárez triplájával lélegzetvételnyi előnyhöz jutott (Fotó: Action Images)
Luis Suárez, a Liverpool uruguayi csatára lélegzetvételnyi előnyhöz jutott az Aranycipőért folytatott versenyben, Lionel Messi eközben rohamléptékkel közeledik a dobogóhoz.

 

A szezont jókora eltiltással kezdő uruguayi támadó a Cardiff City otthonában sem lazsált (3–6), gólpassza mellett háromszor is David Marshall kapuját (az utolsót a 96. percben szerezte), ezzel pedig már 28 találatnál jár 25 bajnokiján.

Suárez a múlt héten még holtversenyben állt az élen Cristiano Ronaldóval, s bár a Real Madrid aranylabdás támadója szintén eredményes volt ebben a fordulóban, a Barcelona ellen tizenegyesből szerzett találata végül pontot sem ért együttesének (3–4). A portugál klasszis egyébiránt sorozatban a nyolcadik mérkőzésén talált be, s ezeken az összecsapásokon (volt köztük BL- és válogatott meccs is) összesen 12-szer volt eredményes.

A dobogó harmadik fokán álló Diego Costa is eredményes volt a héten – ő a legutóbbi három fellépésén négy gólt szerzett, de nem nyugodhat meg, hiszen rohamléptékkel közelít a négyszeres aranylabdás Lionel Messi. A sérülés miatt hét meccset kihagyó argentin támadó mesterhármast szerzett a Real Madrid idegenbeli legyőzése alkalmával, ezzel pedig 21 gólnál és 42 pontnál jár, így már a negyedik helyen áll a versenyben.

Gulácsi Péter csapata, a Salzburg kiütéses (5–0) sikerrel tette biztossá bajnoki címét – nyolc fordulóval a vége előtt… –, az együttes két gólvágója pedig ezúttal is lecsapott, Jonathan Soriano újabb találatával már 26-nál jár (az osztrák bajnokság gyengébb szorzója miatt azonban így is visszaesett az 5. helyre), Alan pedig triplájával 24-re tornázta fel magát.

Zlatan Ibrahimovic csendes volt a PSG Lorient elleni idegenbeli sikerén (0–1), Sturridge viszont kivette a részét a Pool nagy sikeréből, így beelőzte a svéd klasszist. Otigba Kenneth csapattársa, a Heerenveent erősítő Finnbogason 24. találatát is megszerezte a szezonban, az el Clásicón duplázó Karim Benzema pedig feljött a 10. helyre.

AZ ARANYCIPŐ-VERSENY ÉLCSOPORTJA (március 24.)

1. Luis Suárez (Liverpool) 28 x 2 = 56
2. Cristiano Ronaldo (Real Madrid) 26 x 2 = 52
3. Diego Costa (Atlético Madrid) 23 x 2 = 46
4. Lionel Messi (FC Barcelona) 21 x 2 = 42
5. Jonatan Soriano (Red Bull Salzburg) 26 x 1,5 = 39
6. Daniel Sturridge (Liverpool) 19 x 2 = 38
7. Zlatan Ibrahimovic (Paris Saint-Germain) 25 x 1,5 = 37,5
8. Alan (Red Bull Salzburg) 24 x 1,5 = 36
Alfred Finnbogason (sc Heerenveen) 24 x 1,5 = 36
10. Karim Benzema (Real Madrid) 17 x 2 = 34
Mario Mandzukic (Bayern München) 17 x 2 = 34
Alexis Sánchez (FC Barcelona) 17 x 2 = 34

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik