Real: „A San Mamésben száz százaléknál is több kell”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.02. 14:15
Legutóbbi három bilbaói vendégjátékát egyaránt 3–0-ra nyerte meg a Real Madrid – Cristiano Ronaldo mindannyiszor beköszönt, legutóbb kétszer –, a „blancók” persze nemcsak emiatt bizakodóak a mai vendégsikert illetően. De nem elbizakodottak. Carlo Ancelotti, a madridiak vezetőedzője szerint egyenesen a százszázalékos teljesítménynél is több kell a győzelemhez.

 

„Az Athletic kiváló csapat, nagyon veszélyes, dinamikus futballra képes – dicsérte az ellenfelet Ancelotti, majd kollégáját is magasztalta. – Valverde fantasztikus munkát végez, tőlünk a maximumra van szükség. Sőt, ahhoz, hogy győzzünk a San Mamésben, a százszázalékos teljesítménynél is több kell tőlünk. Jó volt a sorsolásunk, de most nagyon fontos mérkőzések várnak ránk. Jól sikerült a januárunk, az a legfontosabb, hogy a jövőben is képesek legyünk megismételni.”

A Real Madrid már nemcsak azt tudja este, mit játszott a Barcelona – tegnap kikapott otthon 3–2-re a Valenciától –, hanem azt is, mit hozott ki másik riválisa, az Atlético a Real Sociedad elleni hazai bajnokiból. Ancelotti szerint kevésbé fontos, hogy éppen mikor játszanak a riválisok előtt vagy után, sokkal lényegesebbnek tartja az esti mérkőzést. Egy hete ugyanis a Granada ellen otthon 16 órakor kezdtek, és bizony olykor fásult, álmos játékot mutattak a máskor száguldozó madridiak.

Gareth Bale a várakozásokkal ellentétben mégsem lett hadra fogható vasárnapra – kisebb sérülést szenvedett egy hete, azóta külön munkát végzett –, erre még várni kell szerdáig.

Legfrissebb hírek

„Még hiányzott belőlünk egy kis frissesség” – Xabi Alonso a Real Madrid első bajnoki győzelméről

Spanyol labdarúgás
2025.08.20. 09:28

Mbappé gólja döntött, Xabi Alonso győzelemmel debütált a La Ligában a Real Madrid élén

Spanyol labdarúgás
2025.08.19. 23:03

A regisztrációs problémák ellenére a Getafe győzelemmel rajtolt, nyert az Athletic Bilbao is

Spanyol labdarúgás
2025.08.17. 21:28

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 21:33

Marcus Rashfordot és Joan Garcíát regisztrálta az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 13:46

Mindkét madridi óriás erősödött, de vajon ez elég-e a Barcelona megállításához?

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 17:38

LA LIGA 2025–2026 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Spanyol labdarúgás
2025.08.14. 13:20

Mire lesz képes a megújult Atlético Madrid?

Spanyol labdarúgás
2025.08.14. 10:27
Ezek is érdekelhetik