P. División: könnygázgránát és a Celta siratta a Villarrealt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.16. 00:11
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Primera División) 24. fordulójában a Celta Vigo hősiesen végigbekkelte a meccset a mezőnyfölényben futballozó Villarreal ellen, majd a hajrában egy szabadrúgás utáni megcsúsztatott fejessel meglepetésre nyert. A találkozót kellemetlen közjáték zavarta meg.

 

A vigóiak nyolcadszor nyertek a bajnokságban, ötödször idegenben. A Villarreal hetedszer kapott ki, harmadszor otthon.

A találkozó nem ért el simán a végkifejletig, hiszen a 90. percben, vélhetően egy elkeseredett hazai drukker könnygázgránátot dobott be a játéktérre, méghozzá a vendégek kapuja elé. A játékvezető az öltözőbe parancsolta a játékosokat, és közben a lelátó közeli része is kiürült.

Hosszabbítással együtt három perc maradt hátra a mérkőzésből, amit bő húszperces kényszerszünet után tudtak le az érintettek. A közönség nagy része addigra már hazament, a maradék meg füttyel tüntetett a váratlan eredmény miatt. A Villarreal vélhetően komolyabb büntetésre számíthat, az elveszített pontokon túl.

A ráadásban aztán Nolito tekert be mesterien egy szabadrúgást a hazai kapuba, eldöntve a találkozót.

PRIMERA DIVISIÓN
24. FORDULÓ
Villarreal–Celta Vigo 0–2 (Orellana 83., Nolito 90.)
KORÁBBAN
Atlético Madrid–Valladolid 3–0 (Raúl García 3., Diego Costa 4., Diego Godín 74.)
Levante–Almería 1–0 (David Barral 62.)
Barcelona–Rayo Vallecano 6–0 (Adriano 2., Messi 37., 68., Alexis Sánchez 53., Pedro 56., Neymar 89.)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 24 19 3 2 69–17 +52 60
2. Atlético Madrid 24 19 3 2 59–16 +43 60
3. Real Madrid 23 18 3 2 65–24 +41 57
4. Athletic Bilbao 23 13 5 5 42–28 +14 44
5. Villarreal 24 12 4 8 44–29 +9
40
6. Real Sociedad 23 10 7 6 42–34 +8 37
7. Levante 24 8 8 8 23–30 –7 32
8. Sevilla 23 8 7 8 42–41 +1 31
9. Valencia 23 9 4 10 36–35 +1 31
10. Espanyol 23 8 5 10 26–29 –3 29
11. Celta Vigo 24 8 5 11 31–35 –4
29
12. Elche 24 6 8 10 22–34 –12 26
13. Osasuna 24 7 5 12 21–37 –16 26
14. Getafe 23 7 4 12 22–36 –14 25
15. Almería 24 7 4 13 24–42 –18 25
16. Málaga 23 6 6 11 23–33 –10 24
17. Granada 23 7 3 13 20–30 –10 24
18. Valladolid 24 4 9 11 26–42 –16 21
19. Rayo Vallecano 24 6 2 16 25–58 –33 20
20. Betis 23 3 5 15 20–52 –32 14
Legfrissebb hírek

Egy helyzetét kihasználta a Betis, és ez elég volt az Alavés legyőzéséhez

Spanyol labdarúgás
9 órája

Rekordösszegért vett védőt a Villarreal, középpályás érkezett az Interhez – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
11 órája

A „sárga tengeralattjáró” célja: mindig elérni a BL-bázist

Spanyol labdarúgás
21 órája

Szerződést hosszabbított az FC Barcelona egyik legjobbja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.21. 15:51

„Még hiányzott belőlünk egy kis frissesség” – Xabi Alonso a Real Madrid első bajnoki győzelméről

Spanyol labdarúgás
2025.08.20. 09:28

Mbappé gólja döntött, Xabi Alonso győzelemmel debütált a La Ligában a Real Madrid élén

Spanyol labdarúgás
2025.08.19. 23:03

A Real Madrid klasszisa már tudja, miért nem tanácsos a lakásban focizni – videó

Spanyol labdarúgás
2025.08.19. 13:14

La Liga: kiállt a Mallorca mellett Xabi Alonso

Spanyol labdarúgás
2025.08.19. 11:23
Ezek is érdekelhetik