Real Madrid: Ancelotti tagadta a szájába adott mondatokat

Vágólapra másolva!
2014.01.17. 18:57
Carlo Ancelotti, a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője mai sajtótájékoztatóján tagadta, hogy néhány nappal ezelőtt azt nyilatkozta volna, hogy megbánta Mesut Özil elengedését.

A madridi illetőségű AS sportnapilap a hét folyamán egy nyilatkozatot közölt Ancelottival, melyben az olasz szakember elárulta, megbánta, hogy a nyári átigazolási időszakban elengedte az Arsenalhoz Mesut Özilt. Az olasz szakember azonban mai sajtótájékoztatóján cáfolta, hogy ilyet mondott volna.

„Nem beszélek olyan játékosról, aki már nincs itt. Újra és újra meg kell ismételnem magam. Meglepődve olvastam az újság történetét, amely kitalált és megalapozatlan” – mondta Ancelotti, aki nem kívánt tovább magyarázkodni, így a továbbiakban inkább játékosaival, közülük is az Arsenal, a Juventus és az Inter által csábított Álvaro Moratával, valamint a nemrégiben felépült, majd az Osasuna elleni kupameccsen kiállított Fábio Coentraóval volt elfoglalva.

„Morata nem kérte magát átadólistára. Úgy gondolom, jól érzi magát a csapatnál, az elmúlt néhány napban semmi sem változott, szükségünk van a játékára. Nálunk nincsenek kezdőjátékosok, cserék és tartalékok, mi egy nagy csapat vagyunk” – szögezte le Ancelotti.

„Marcelo jelenleg frissebb, mint Coentrao, aki nemrég épült fel a sérüléséből, ezért szombaton pihenni fog. Azt szeretnénk, hogy minél hamarabb a legjobb állapotba kerüljön” – utalt a Betis elleni, szombaton 16 órakor kezdődő bajnokira a Real Madrid vezetőedzője.

A REAL MADRID 20 FŐS KERETE A BETIS ELLEN
Kapusok:
Casillas, Diego López, Jesús Fernández
Védők: Pepe, S. Ramos, Marcelo, Carvajal, Arbeloa, Nacho
Középpályások: Xabi Alonso, Bale, Modric, Casemiro, Di María, Isco, Illarramendi
Támadók: C. Ronaldo, Benzema, Jesé, Morata

Legfrissebb hírek

„Még hiányzott belőlünk egy kis frissesség” – Xabi Alonso a Real Madrid első bajnoki győzelméről

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 9:28

Mbappé gólja döntött, Xabi Alonso győzelemmel debütált a La Ligában a Real Madrid élén

Spanyol labdarúgás
2025.08.19. 23:03

A Real Madrid klasszisa már tudja, miért nem tanácsos a lakásban focizni – videó

Spanyol labdarúgás
2025.08.19. 13:14

La Liga: kiállt a Mallorca mellett Xabi Alonso

Spanyol labdarúgás
2025.08.19. 11:23

Nem született döntés a zöld-fehér rangadón, az Elche bravúrponttal tért vissza a La Ligába

Spanyol labdarúgás
2025.08.18. 23:05

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2025.08.18. 12:41

Elaltatta magát az Atlético Madrid, és kikapott az Espanyoltól

Spanyol labdarúgás
2025.08.17. 23:31

A regisztrációs problémák ellenére a Getafe győzelemmel rajtolt, nyert az Athletic Bilbao is

Spanyol labdarúgás
2025.08.17. 21:28
Ezek is érdekelhetik