Hol van már a „favágó” Pepe? A Real védelme remekül zár az idén

Vágólapra másolva!
2014.01.27. 14:19
null
Ez már nem az a Pepe? A Real Madrid portugáljának játéka előnyére változott (Fotó: Reuters)
Jobban nem is indulhatott volna a 2014-es év a Real Madrid számára! A spanyol első osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő gárda mind a hét idei tétmeccsét megnyerte – ráadásul kapott gól nélkül. Carlo Ancelotti vezetőedző valamit biztosan kifundálhatott a téli szünetben, az ősszel ugyanis nem épp ezt az arcát mutatta a védelem. Az ellenfelek megállításáért felelős játékosok közül pedig kiemelkedik a portugál Pepe, akit az elmúlt években sokan brutális „favágóként” könyveltek el. Pedig a középhátvéd mostanában csendben teszi dolgát, s tán még az ellenfelekre is jobban vigyáz. Eközben Diego López és Iker Casillas versengése klubrekordig vezetheti a fővárosiakat.

Majd' öt évvel ezelőtt, 2009 áprilisában egy Getafe elleni bajnokin Pepénél elszakadt a cérna a meccs hajrájában, s roppant sportszerűtlenül többször belerúgott az eleső Javier Casqueróba. Minden bizonnyal ekkor bélyegezték meg igazán a portugál védőt, a fórumokon azóta többnyire csak „favágóként” emlegetik az olvasók. Persze azóta is volt néhány emlékezetes „csínytevése” – elég, ha csak a Barcelona elleni rangadókra gondolunk.

A 30 éves középhátvéd az utóbbi években azonban nem jelentkezett brutális belépőkkel vagy kirívó szabálytalanságokkal. Piros lapot legutóbb 2011 decemberében kapott, a Real Madridban pedig 700 perce nem kapott sárgát, de 359 perce, még az Osasuna elleni kupameccs óta szabálytalanságot sem követett el.

Vitathatatlan, Pepe érettebbé váló játéka is nagyban hozzájárult a Real Madrid idei remekléséhez, hisz a királyi gárda szombaton beállította a klubrekordot a sorozatban kapott gól nélkül megvívott meccseket tekintve. Ugyanakkor ehhez a hétmeccses meneteléshez a kapusok is hozzátettek valamit. Hisz míg Diego López a ligában, addig a világ- és Európa-bajnok Iker Casillas a kupában remekel. Utóbbi nemrég megdöntötte egyéni csúcsát a kapott gól nélküli perceket illetően, s az Espanyol elleni, keddi kupavisszavágón klubtörténelmet írhat – ha a Real zsinórban nyolcadik idei tétmeccsén (vagy legalább 49 percig) sem kap gólt. López egyébként 389 percnél jár a bajnokságban, ami idénycsúcs a spanyol élvonalban.

Egy biztos, Ancelottiék a téli szünetből visszatérve valamit jobban csinálnak, mint az ősz során, hisz akkor 17 bajnokin 21-szer találtak az ellenfelek Diego López kapujába, ráadásul Casillas riválisa csupán négy ligameccsen tudta lehúzni a rolót.

PEPE 2009-ES ÁMOKFUTÁSA

Legfrissebb hírek

A Real Madrid bejelentette Alexander-Arnold érkezését – hivatalos

Spanyol labdarúgás
21 órája

Szerződést hosszabbított Lamine Yamallal a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 20:40

Raúl bejelentette, hogy elhagyja a Real Madridot

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 13:50

„Úgy érzem, hazatértem” – Xabi Alonso aláírta szerződését a Real Madriddal

Spanyol labdarúgás
2025.05.26. 13:58

Lewandowski duplázott, a Barcelona sima győzelemmel búcsúzott az idénytől

Spanyol labdarúgás
2025.05.25. 22:59

Xabi Alonso a Real Madrid új edzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.25. 12:12

Győzelmével megmenekült az Espanyol; a Leganés hiába intézte el simán Nikitscheréket, kiesett

Spanyol labdarúgás
2025.05.24. 23:15

A Real Madrid győzelemmel búcsúztatta Modricot és Ancelottit

Spanyol labdarúgás
2025.05.24. 18:29
Ezek is érdekelhetik