Spanyolország: a Realt és a Barcát is megbírságolták

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.02. 15:35
A Real Madridot, a Barcelonát, a Sevillát, a Racing Santandert és a Mediaprót is megbüntették Spanyolországban, miután megszegték a televíziós szerződéseket. A bírság mértéke összesen több mint 15 millió euró.
A Nemzeti Versenybizottság (CNC, később Nemzeti Piaci és Versenybizottság – CNMC) 2012 közepe óta vizsgálta a négy klubot és a televíziós céget, miután megegyeztek egymással a spanyol élvonal és a Király-kupa mérkőzéseivel kapcsolatos médiajogokban.A hosszú távra (több évre) megkötött szerződést azért kezdték el megvizsgálni, mert megszegte a tisztességes verseny szabályait – „nem biztosította a jogot a liga- és a kupamérkőzések (a döntőt leszámítva) piaci megjelenésére, ami pedig szükséges a hatékony versenyhez”.A CNMC ma úgy határozott, hogy ezek a szerződések „megsértették a 2010. ápilisi CNC-állásfoglalás első és hetedik intézkedését”, és ezt nagyon súlyos bűncselekménynek minősítette.A külön szerződések miatt a Mediapro 6.5 millió eurós pénzbüntetést kapott, a Real Madrid 3.9 milliós, a Barcelona 3.6 milliós, a Sevilla 900 ezres, a Racing pedig 300 ezres bírságban részesült.Ezek a bírságok a szerződés hosszát vették figyelembe, és azt, hogy milyen mértékben sértették meg a 2010. áprilisi intézkedéseket.
Legfrissebb hírek

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
3 órája

Három vereség után nyert újra a Sevilla

Spanyol labdarúgás
2025.11.08. 18:17

Férfi kosár Euroliga: a Real Madrid megint megnyerte az el Clásicót

Kosárlabda
2025.11.07. 23:26

Több mint húszezer szurkoló nézte meg a Barcelona edzését az új Camp Nouban – fotók, videó

Spanyol labdarúgás
2025.11.07. 13:28

Az Opta szerint az Arsenal, a Bayern, a City és a Liverpool a BL legfőbb favoritjai

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 15:18

IFFHS: Guardiola Manchester Cityje 22 meccs óta őrzi hazai veretlenségét a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 12:22

Hans-Dieter Flick: Változtathatunk néhány dolgon, de a filozófiánkhoz ragaszkodnunk kell

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 07:46

Háromszor vezetett a Bruges a Barcelona ellen, iksz lett a vége

Bajnokok Ligája
2025.11.05. 22:55
Ezek is érdekelhetik